9 könnyen elkészíthető főtt tésztaétel hétköznap estére!

Gombócok, édes metéltek, mind olyan ételek, amelyekért rajong a család! A gyermekeim nem bánnák, ha hús helyett minden nap valamilyen fenséges édes tészta, vagy gombóc kerülne az asztalra! :)

Túrós gombóc

8 dkg vajat 4 tojássárgájával és egy egész tojással habosra keverünk, majd 20 dkg túrót és egy tetőzött evőkanál zsemlemorzsát teszünk bele, egy picit megsózzuk, összegyúrjuk, és nedves kézzel gombócokat formálunk belőle. Lobogó, forró, sós vízben kifőzzük. Közben 5 dkg vajban zsemlemorzsát pirítunk, a szűrőkanállal kiszedett és szitán lecsurgatott gombócokat megforgatjuk és fölmelegítjük benne. Tálaláskor minden adagra olvasztott vajat és egy kanál tejfölt locsolunk.

Szilvás gombóc

1/2 kg burgonyát héjában megfőzünk, lehámozzuk, és burgonyanyomón áttörjük. Egy evőkanál zsírt egy kanál cukorral és két egész tojással elkeverünk, majd a burgonyához adjuk, és annyi liszttel dolgozzuk össze, hogy közepes keménységű, nem ragadós masszát kapjunk. A tésztát ujjnyi vastagságúra nyújtjuk, kockákra vágjuk, minden kocka közepére egy kimagozott szilvát rakunk, amibe előzőleg egy szem kockacukrot tettünk. Utána nedves kézzel gombócokat formálunk belőle, és lobogó, forró vízben kifőzzük. Közben egy kanál zsíron zsemlemorzsát pirítunk, beleforgatjuk a gombócokat, és tálalás előtt porcukorral szórjuk meg. Könnyű leves után laktató egytálétel.

Pozsonyi kocka

1/2 kg, 5-8 tojásos, kész nagy kockát lobogó, forró, sós vízben kifőzünk, leszűrjük, hideg vízzel leöblítjük, és a felét kivajazott tűzálló tálba rakjuk. Utána egy kis lábosban nem egészen 1 dl vizet felforralunk, beleteszünk 25 dkg őrölt mákot és két evőkanál mézet, citromhéjat reszelünk rá, a mézen kívül ízlés szerint cukrot is keverünk a masszába, és besűrűsítjük, majd kihűtjük. Ezután 2 tojássárgáját és 3 dkg vajat habosra keverünk, teszünk bele 1 dl tejfölt, ízlés szerint cukrot és a két tojás keményre vert habját, majd a felét a már lerakott tésztára öntjük, a másik felét a fennmaradt résszel keverjük össze. A lerakott tésztára terítjük a máktölteléket, majd ráborítjuk a maradék tésztát is. Sütőbe rakjuk, és mintegy fél óra hosszat sütjük. Könnyű leves után egytálételnek tálaljuk.

Vaníliás metélt

1/2 kg kész széles metéltet (5-8 tojásosat) lobogó, forró, sós vízben kifőzünk, leszűrjük, majd hideg vízzel leöblítjük. Egy lábosban két egész tojást, 3 tetőzött kanál cukrot, egy csomag vaníliás cukrot és 5 dkg vajat habosra keverünk. Ebbe szedjük a kifőtt metéltet, és vagy a tűzhelyen, vagy a sütőben, kissé megpirítva, fölmelegítjük. Szintén tápláló egytálétel.

Töltött tészta

1/2 kg, 5-8 tojásos metéltet lobogó, forró, sós vízben kifőzünk, leszűrjük, és hideg vízzel leöblítjük. A tészta felét kizsírozott vagy kivajazott tűzálló tálba rakjuk. Két-három evőkanál baracklekvárral megkenjük, majd meghintjük 15 dkg őrölt, porcukorral elkevert dióval, és ráhalmozzuk a tészta másik felét is. A tetejét vaj- vagy zsírdarabkákkal hintjük meg (aszerint, hogy mivel kentük ki a tűzálló tálat), és a sütőben rózsaszínűre sütjük.

Liptói metélt

A 1/2 kg kész, keskeny metéltet a szokott módon kifőzzük. 5 dkg olvasztott zsíron, lábosban, fölmelegítjük, majd 25 dkg liptói túróval szórjuk meg. Végül 5 dkg, kockákra metélt és üvegesre pirított füstölt szalonnát és a szalonna kiolvasztott zsírját hintjük rá.

Túrókrémes metélt

1/2 kg metéltet kifőzünk, leszűrjük, hideg vízzel leöblítjük, vajjal kikent tűzálló tálba rakjuk, és a túrókrémmel összekeverve, olvasztott vajjal meglocsolva, a sütőben rózsaszínűre sütjük. Krém: 1/2 kg túrót szitán áttörünk, két tojássárgájával simára keverjük, teszünk bele 10 dkg porcukrot, egy csomag vaníliát, reszelt citromhéjat, és végül óvatosan beleforgatjuk a két tojás kemény habbá vert fehérjét is.

Mákos guba

Személyenként 2 db, egynapos kiflit forró tejjel leöntünk, és már szedjük is ki belőle, mert nem szabad nagyon eláznia. Utána 3-4 cm-es darabkákra tördeljük, olvasztott vajjal és egy kevés mézzel meglocsoljuk, majd 10 dkg őrölt mákkal és ugyanannyi porcukorral összekeverve, kivajazott tepsibe rakjuk, és átsütjük.

Daragombóc

1 l tejben 30 dkg búzadarát forralunk folytonos keverés mellett, egy pici sót és 8 dkg vajat is teszünk bele. Amikor sűrű, levesszük a tűzről, kihűtjük, és három egész tojással keverjük össze. A masszából vízbe mártott tenyérrel gombócokat formálunk, és lobogó, forró vízben kifőzzük. Forrón tálaljuk, fahéjas cukorral meghintve, és egy-egy evőkanál sárgabarackdzsemet, vagy más pikáns ízű lekvárt adunk hozzá. Tálalhatjuk málnaszörppel is.