Gombás tejszínes csirke a sütőből – mennyei étel, villámgyorsan ellenállhatatlan szósszal !

A krémes szósznak és az ínycsiklandó fűszerezésnek köszönhetően ez egy valódi ínyencség, megéri elkészíteni!

Hozzávalók:

  • 8 csirkecomb
  • 3 evőkanál sótlan vaj
  • 20 dkg erdei gomba
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 3 dl csirkehúsleves
  • 1 teáskanál szárított kakukkfű
  • fél teáskanál oregánó
  • 1 evőkanál petrezselyemzöld (apróra vágva)
  • 1 dl főzőtejszín
  • 1 evőkanál édes mustár
  • 8 dkg reszelt parmezán
  • só, bors

Elkészítése:


:

A húsokat átkenjük sóval és borssal. Két kanál vajat felforrósítunk és a húsok mindkét oldalát 3-4 percig pirítjuk benne, majd levesszük a tűzről. Egy másik serpenyőben felolvasszuk a maradék vajat, dinsztelni kezdjük benne a gombát és a zúzott fokhagymát, majd felöntjük a csirkehúslevessel és felforraljuk, ezt követően beletesszük a húsokat is. Fűszerezzük, majd 180 fokos sőtőbe tesszük és 20-25 percen át sütjük. A tejszínt, a mustárt, a parmezánt és a petrezselyemzöldet összekeverjük, a csirkére öntjük, majd 2-3 percig még sütjük és már kínálhatjuk is.