Kezdőlap Ketkes Receptek Dédikéink receptjei A 11 kedvenc téli leves! Egyik jobb, mint a másik!

A 11 kedvenc téli leves! Egyik jobb, mint a másik!

Hidegebb időben mindig jólesik egy tányér meleg leves. Mindenképp próbáljátok ki, természetesen csak szépen sorjában! :) További 8 téli lélekmelengető leves receptjét ide kattintva találtok meg ››››

Köménymagleves

1 kanál lisztet kevés vajban, vagy zsírban pirítva rántást készítünk, amelybe 1 kiskanál köménymagot hintünk. A rántásba kevés paprikát, vagy borsot is tehetünk. Folytonosan kevergetve barnára pirítjuk. Vízzel feleresztve megsózzuk és addig főzzük, amíg a kívánt sűrűséget eléri. Pirított zsemlekockákkal, vagy belefőzött apró csipetkével tálaljuk.

Grízleves kolbásszal

5 dkg zsiradékban, 5 dkg búzadarát aranysárgára pirítunk, másfél liter meleg sós vízzel felöntjük. Egy pár debreceni kolbászt egész vékony karikákra vágva belefőzünk a levesbe, majd 1 tojást egy csésze tejben összekeverünk és habverővel felverve a levesbe tesszük. Pirospaprikával ízesítjük, finomra metélt petrezselyemmel meghintve tálaljuk. 12 perc alatt elkészül.

Fokhagymaleves

1 evőkanál zsiradékban 2 cikk megvagdalt fokhagymát hirtelen megfuttatunk, paprikázzuk, sózzuk és csontlével, vagy amikor babfőzeléket készítünk, bablével felengedjük. Zsiradékban pirított laska, vagy kockatésztát főzünk bele. Finomra vágott zeller levéllel színezzük. 15 perc alatt készen van.

Kolbászleves

Egy jól megmosott füstölt kolbászt mindenféle zöldséggel együtt leveshús módjára megfőzzük. Tálaláskor a levét egy tűzálló porcelán tálba szűrjük és egymás mellé beleütünk annyi tojást, ahány személy részére tálalunk. Csak rövid ideig hagyjuk a tűzön, hogy a tojások ne keményedjenek meg egészen: a főtt kolbászt vékony karikákra vágva tesszük a levesbe. A tűzről levéve adjuk az asztalra a levest, hogy a tojások ne zúzódjanak szét. Pirított kenyérkockát adunk melléje.

Kaszásleves

Ehhez a leveshez a megfőzött sonka félretett levét használjuk fel. A léből annyit forralunk fel, amennyi levest akarunk. Ha nagyon sós, vagy túl zsíros, vízzel elkeverjük. 2 dl tejfölt elhabarunk egy kis liszttel, feleresztjük a sonkalével, kevés ecetet teszünk bele és még egyszer felforraljuk. Pirított kenyérkockával tálaljuk.

Lebbencsleves

10 dkg friss, vagy füstölt szalonnát apró kockára vágunk s kiolvasztjuk. A töpörtyűt kiszedjük a zsírból és a helyébe jó marék lebbencset dobunk. (Lebbencs = vékonyra nyújtott, darabokra tördelt gyúrt tészta) A lebbencset a zsírba aranysárgára megpirítjuk, ráhintünk késhegynyi rózsapaprikát, jól elkeverjük, hirtelen felöntjük vízzel, megsózzuk, a tésztát puhára főzzük, pár kocka burgonyát is főzünk bele és tálaljuk.

Rizsleves

5-6 dkg rizst vajon, vagy olajon megpirítunk. Hús, vagy csontlével feleresztve puhára főzzük. Ismét hús, vagy csontlével öntjük fel kellő hígra, aztán 2 dl tejföllel és 1 kanál liszttel behabarjuk. Kellően megsózzuk, felforraljuk és a levestálban elkevert tojássárgájára forrón ráöntjük.

Tarhonyaleves

10-15 dkg füstölt szalonnát kis kockára vágunk és sárgára pirítjuk és késhegynyi pirospaprikát teszünk rá, s amint ezzel felforrt, feleresztjük sós vízzel. Pár kanál tarhonyát puhára főzünk benne és tálaláskor 3-4 kanál tejföllel ízesítjük.

Bab – vagy lencseleves

Fél kg babot, vagy lencsét áztassunk be a főzés előtti este. Másnap hideg vízben tegyük fel főni. Ha szükséges, töltsük többször utána, hogy ízlésünk szerint sűrűbb, vagy hígabb legyen a leves. Néhány száll sárgarépát, petrezselyemgyökeret és 1 fej hagymát is belefőzünk a levesbe. A hagymát amikor megfőtt eldobjuk. Közben ízlés szerint megsózzuk. Amikor a bab, vagy lencse megpuhult, berántjuk a levest, tejföllel tálaljuk. A bablevesbe ecetet is teszünk.

Bableves malackörmével

Fél kg babot a szokott módon beáztatunk, majd félig puhára főzzük és akkor beleteszünk fél kg malackörmöt, vagy disznólábat, kevés leveszöldséget és egy fej hagymát. Amikor mindez megpuhult, berántjuk, s tejföllel tálaljuk. Malackörme helyett kolbásszal is készíthető.

Sárgaborsóleves

Fél liter szép sárgaborsót megmosunk, hideg vízzel feleresztjük és puhára főzzük, közben kavargassuk gyakran, mert könnyen odasül. Amikor megfőtt, szitán áttörjük. Vékony világos rántást készítünk, feleresztjük a borsólével. Megsózzuk, fellobbantjuk és pirított zsemlekockával tálaljuk.