Daria egy híres fotós és operatőr, egy gyönyörű és drága életet hagyott maga mögött, és kiköltözött… az erdőbe. Ott a férjével közösen egy kutyaparadicsomot hozott létre, olyan kutyáknak amelyeknek már máshol nincs esélyük a szép életre – a kidobottaknak, öregeknek és sérülteknek.
Szerkesztőségünk megörült ennek a látszólag hétköznapi (vagy mégsem?) ember-történetének, ezért úgy döntöttünk, hogy ezt meg kell osztanunk önökkel is, hogy a világunkat egy kicsit jobbá tegyük.
Daria Pushkareva több éve dolgozott már Moszkvában a filmes szakmában és egyre fokozatosabban híres személy lett belőle, bekerült a VIP körökbe. Fogadások, találkozók, drága ruhák, modern technológia, különböző utazások és természetesen a munka. Sok munka. De valami másról álmodott…
Az iskolában, amikor arról kérdezték, hogy mi szeretne lenni ha felnő, Daria azt válaszolta: „Kutyamenhelyet szeretnék létrehozni”. Pedig nagyon félt a kutyáktól. Amikor meglátott egy kutyát az utcán, rögtön átment a túloldalra. De a szeretet irántuk, még ha ez meglepő is, idővel erősödött, és mindig arról álmodott, hogy legyen egy kutyája (gyermekkorában csak macskái voltak), mely álma sohasem változott.
Daria egy esetet követően már nem félt az ember legjobb barátjától. Egyik nap végén, amikor a forgatócsoport befejezte az aznapi forgatást, a stáb saslikot készített, melynek illata odavonzott egy kóbor kutyát. Daria ösztönösen arrébb ült, de az egyik stábtag megsimogatta a kutyát, és a kutya nem harapta meg őt. Dária kérdésére, hogy miért nem harapta meg őt a kutya, azt válaszolta: „Miért is kellett volna megharapnia engem? Látszik rajta, hogy barátságos.” Ezt követően megszűnt a kutyáktól való félelme.
Munkája mellett nem volt ideje saját kutyára, ezért önkéntest-munkát vállalt kutyamenhelyeken. De főleg anyagilag támogatta őket.
Egyszer Daria meglátott az egyik szemére vak kutyáról feladott hirdetést, melyben 10 ezer rubelt kértek a szemészeti beavatkozásra. Úgy döntöttek a férjével, hogy odaadják a pénzt, de ekkor derült ki, hogy nincs, aki elvigye orvoshoz a kutyát.
Azonnal meghozták a döntést. Fogták és betették a kutyust az autójukba… aki az óta is velük él. Kiderült, hogy nem vakult meg a fél szemére, (csak össze kellett varrni a sebét), viszont ”vad volt a természete”, ami nem zavarta őket. A kutyusnak igazán királyi élete lett, külföldről exportált ételek, személyes kutyaoktató és orvos.
Ezután Daria szavaival élve, a kutyák találták meg őt. Volt, amelyik egyenesen házához, volt ameyik forgatási helyszínekre ment.
A lány élete hirtelen megváltozott a 7. kutyát követően – amely egy Krasznodarból szármázó rokkant vadászkutya volt. Vad és irányíthatatlan természetű. Nem csak megtámadta az emberek (még Dariat és a férjét is), de még láthatatlan dolgokat is védett, valószínűleg a koponya sérülése miatt.
Ezen a kutyaoktató sem tudott segíteni, azt javasolták Darianak, hogy altattassa, vagy ajándékozza el. A lány nem értette miért kellene ezt tennie egy családtaggal. Viszont így nagyon veszélyes volt más kutyákkal együtt a lakásban tartani. Végül úgy döntöttek, hogy kennelben fogják tartani. Ezért vidéken kellett házat keresni.
Daria és férje a kutyákkal már a 2. házban éltek, de állandóan utazgattak a forgatási helyszínekre és folyamatosan új családtagokkal bűvöltek. Aztán egyre kínosabb lett a szomszédság, a kutyák ugattak, az utcán sétáltak. Daria úgy döntött, hogy el kell költözni az emberektől – „az erdőbe”. A falu szélén vettek egy mezőgazdasági terület, és átköltöztek oda.
Nem volt se víz, se áram. Csak egy mező nyírfákkal. Először a kutyusoknak építették meg a lakóhelyüket. Telén, sítalpakon közlekedtek a főútig, és hazafelé hátukon hozták a kedvencek eledelét és a benzint a generátorhoz. De a legfontosabb az volt, hogy a kutyák boldogok voltak és senkit sem zavartak. És ez volt az amiről Daria álmodott.
Most Darianak és férjének már több mint 100 kutyája van. Van fűtött kifutójuk. A kutyák húst és halat esznek, és minden nap van helyük a sétára az 5 hektáros területen. Néhány kutyának, a gerincsérülteknek kutya kocsijuk van, amelyikek a kályha mellett szeretnek lenni, mert már eljárt felettük az idő. De a legfontosabb, hogy nem az utcán kell élniük és mindegyik állat kapott esélyt az életre, egy olyan családban, ahol valóban szeretik őket.
Daria és férje még mindig gyalog járnak a főútig. Ha beköszönt a rossz idő, a szomszéd faluban ismerősökhöz járnak fürdeni, fával fűtenek, amit maguknak kell előállítani. Szükség estén az állatok gyógyítása, és az infúziók bekötése is rájuk hárul.
Az ő életkörülményeik sok kívánnivalót hagynak maguk után, hiszen alig van pénzük és idejük, mert az elsődleges feladatuk komfortos életet biztosítani a kutyáknak.
Volt olyan eset, amikor Djimanak Daria férjének éjszaka kellett sürgősen állatorvoshoz vinnie az egyik kutyát. A lány egyedül maradt otthon. Egy óra elteltével kialudt a tűz a kályhában, a telefon lemerült, az elemlámpa szintén. Tél volt. Dária összebujt a kutyákkal, hogy így melegítsék egymást, amíg a férje hazaér. Szerencsére azóta már megtanulta a kályhát kezelni.
Amikor Daria megismerkedett egy önkéntes munkát végző lánnyal, tőle hallotta azt a mondást ” Az én rókáim…”akkor jött az ötlete, hogy a rókákat is meg kell menteni a prémállat tenyésztő teleptől. Egy hónap múlva már meg is vásárolták az első vadászatra idomított rókájukat. Aztán Daria egy örökbeadási hirdetésben mancs nélküli nyestkutya kölyköt talált. Megsajnálta és úgy döntött, hogy magához veszi őt. Viszont később kiderült, hogy voltak neki testvérei…
A prémes állatok tartásával egy új fejezett kezdődött Daria életében. Különleges követelményei voltak a tartásuknak, mert a rókák, a lány szavaival élve olyanok, mint egy ”folyadék”: mert bármilyen résen átszivárognak. De a szakembereknek és akaratának köszönhetően minden jól alakult. Most már Darianak az Instagram-on van saját oldala a rókák életéről, melyben bemutatja a tartásukat és válaszol a felmerülő kérdésekre, hátha más valaki is úgy dönt, hogy követi a példáját.
Általában két kérdést tesznek fel Darianak. Az első – a pénz: miből futja mindenre? Daria otthonában vállal retusálási munkákat. Szerencsére a „az előző életéből” maradtak kuncsaftjai, akiknek profi munkára van szükségük és ezért hajlandóak jó pénzt fizetni. Ezen felül a barátaik és az állatbarátok is segítik őket, ahogy korábban Daria is segített, amikor önkénteskedett.
A második népszerű kérdés: Miért csinálod? Daria számára ez egyszerű és nyilvánvaló: „Ragyogó szemükért és a mosolyukért”. A lány szavaival élve, amikor egy édes álomba merült kutyát lát, vagy amikor a jóllakottságában a kutya csóválja a farkát, akkor megérted, hogy ezért minden könny, fájdalom, nehézség és veszteség megérte – egy ilyen örömért ez megfelelő fizetség.
Daria nagyon megsértődik, ha az otthonát menhelyhez hasonlítják. „Mi egy család vagyunk”- mondja. A menhely egy ideiglenes befogadó hely az otthontalan állatok számára. Nálunk mindenki egy személyiség, csak értük élünk, és velünk maradnak az életünk végéig, bármilyen nehézség ellenére is.”
Ön képes lenne gyökeresen megváltoztatni az életét, hogy az álma beteljesüljön?