A rendetlenség a stressz és a szorongás egyik kiváltó oka lehet, a pszichológusok véleménye szerint

Képzeljük el az alábbi, sokak számára sokszor nagyon is valóságos helyzetet: Egy nehéz nap után, fáradtan érünk haza, és azzal szembesülünk, hogy a lakásunk úgy néz ki, mintha bomba robbant volna benne. A gyerekek ruhái, könyvei, játékai mindenfelé, a mosogatóból folyik ki a szennyes, az asztalon felborult kávéscsésze és papírszemét, és akkor a kutyáról még szót sem ejtettünk, aki szintén hozzátette a magáét a kialakult állapotokhoz. Nem csoda, ha valaki ilyen helyzetben kiborul, és egy komolyabb kiabálással kezdi meg a napi szabadidejét. De aggodalomra semmi ok: Ez nem a téboly jele, a probléma nem a Te készülékedben van. A pszichológusok szerint azonban a zsúfolt, rendetlen élettér a stressz és a szorongás egyik kiváltó oka.

Sherrie Bourg Carter pszichológus a következőket mondta: „

A rendetlenség jelentős szerepet játszhat abban, hogyan érezzünk magunkat otthonunkban, munkahelyünkön, végső soron a saját bőrünkben. Azonban mégis elég ritkán fordul elő, hogy valaki a körülötte lévő rendetlenséget nevezi meg a szorongásának, vagy lehangoltságának forrásaként.”

Adódik a kérdés: Miért stressz és szorongás indikáló a rendetlenség? Carter szerint ennek 8 fő oka van:

– A rendetlenség sok bosszúságot okoz, sok olyan ingert vált ki belőlünk, ami egy idő után érzelmileg megterhelő

– Elvonja a figyelmünket sokkal fontosabb dolgoktól

– Megnehezíti a pihenést, a relaxációt

– Szorongást válthat ki az is, hogy mennyi idő és energia befektetést fog igényelni, amíg rendet rakunk

– Bűntudatot okozhat, hogy nem tudunk rendet tartani otthonunkban, ráadásul plusz kellemetlenséget okozhat, ha valaki váratlanul látogatna meg minket

– A rendetlen környezet akadályozza a produktivitást és a kreativitást

– Frusztrálóan hathat, ha sok időbe telik, mire megtaláljuk, amit keresünk

Szerencsére azonban, a többi stresszfaktorral ellentétben a rendetlenség problémája könnyen megoldható. A szakember 8 tippet adott arra vonatkozóan, hogyan iktathatjuk ki a rendetlenséget az életünkből:

1. Vonjuk be a partnerünket, rokonainkat! Együtt gyorsabban végzünk. Osszuk ki a feladatokat, mindenki kapjon 1-2 helyiséget, amiért „felelős”. Ha nincs kéznél segítség, tervezzük meg a folyamatot, haladjunk szobáról-szobára, szisztematikusan.

2. Jó megoldás lehet az is, ha a fontos, gyakran használt tárgyaknak egy külön területet hozunk létre, így azok akkor is könnyen és gyorsan megtalálhatóak lesznek, ha a lakás más részein eluralkodik a kupi. Érdemes lehet ezeket a dolgokat zárt szekrényekben, fiókokban tartani.

3. Szabaduljunk meg a nem használt, nem szükséges dolgainktól! Ajándékozzuk oda, adományozzuk el, vagy dobjuk ki őket, a lényeg, hogy többé ne foglalják a helyet. A nem kidobásra ítélt, de ritkán használt dolgokat pedig érdemes lehet bedobozolni, és kevésbé látható helyre (pl. a garázsba) tenni

4. Miután valaminek befejeztük a használatát, tegyük vissza a helyére! Ha ezt betartjuk, nagyban csökkentjük a rendetlenség kialakulásának kockázatát.

5. Készítsünk egy helyet munkahelyünkön a függőben lévő dolgoknak, projekteknek. Ezzel több helyet biztosítunk magunknak arra, hogy az aktuális feladatunkkal foglalkozzunk, illetve így kisebb az esélye, hogy később elkeveredik valami.

6. Ne hagyjuk, hogy a lakásunkat beborítsák a papírok! Nézzük át az újságokat, magazinokat, szórólapokat, és dobjuk ki, amire nincs szükségünk! Ugyanez vonatkozik az e-mailekre is: töröljük a felesleges leveleket!

7. Amikor végeztünk a napi munkával, pakoljunk el magunk után, és tisztítsuk meg a munkaterületet! Másnap reggel hálásak leszünk érte magunknak: Ki ne szeretne egy tiszta, és rendezett helyen dolgozni?

8. Végül, de nem utolsósorban: szórakozzunk! Takarítás, rendrakás közben hallgassuk kedvenc zenéinket. Ennek segítségével vidámabban, és gyorsabban érhetünk a munka végére.