Egyszer egy idősebb barátnőm megkérdezte tőlem, ki az a Kim Kardashian, mert hallott róla a rádióban, hogy valami nagyon híres nő, akinek százmillió követője van. “Ki követi őt, és miért?” – kérdezte bájos naivitással, amin mosolyognom kellett, de azért elővettem a telefonomat, kinyitottam az Instagramot, és megmutattam neki a nevezett hölgyet. Hosszasan szemlélte, különösen a testhez simuló, a képzeletre nem sokat hagyó bőr-rucijaiban, meg a kivágott topjaiban, azután érdeklődve felpillantott rám: “És hogy nézett ki eredetileg?” Nem is rossz kérdés gondoltam, és megpróbáltam visszagörgetni Miss Kardashian legelső fotójáig, vagy legalábbis egy korábbihoz, ahol – hogy is mondjam – még jobban hasonlított arra az önmagára, ahogy a természet megteremtette. Majdnem fél óra görgetés után feladtam. Több száz fotó után még mindig nem találtam egy olyat sem, amely természetesnek hatott volna.
Nem minden arany…
Akkor jöttem rá, hogy mi nők micsoda börtönben élünk, ha a saját testünk szépségéről, annak elfogadásáról van szó. Mesterségesen ránk tukmálnak tökéletesre plasztikázott, fotosoppolt, agyonszűrt és hajhosszabbított mű-nőket, akik aztán követendő példává válnak. Nos, nekem aztán nem, és a lányomnak sem, tökéltem el magamban, és elmentem egy stylist barátnőmhöz. Ő csak annyit mondott: “Ami egy nőben igazán vonzó, az vagy örök, vagy soha nem is volt. A többi már csak öltözködés és megfelelő kiegészítők.”
Nekiálltunk átvedleni. Szó szerint. Eljött hozzánk, kitártuk a gardróbom ajtaját, és két kupacba dobáltunk ki belőle mindent: a “Tuti” kupacba, és a “Felejtsd el” kupacba. Mindent fel kellett próbálnom, és a barátnőm mindegyik ruhadarabról elmagyarázta a tükör előtt, miért tesz jót az alakomnak, miért “farag belőlem istennőt”, vagy éppen miért “csap agyon” olyan szinten, hogy jobb, ha azonnal kivágom a lomtalanítani valók közé. Azt is elmondta, hogy minden nő más alaktípusba tartozik, amelyeknek vannak kőbe vésett, öltözködési “aranyszabályai”.
Nem esett messze az alma a körtétől
Kezdjük velem. Én egy kicsit “körte” alkat vagyok. A vállam sokáig keskeny volt (ezen a jóga azért sokat segített), a mellem nem túl vagy, a derekam oké, viszont a csípőm széles. Túl széles. Itt az a szabály, hogy felül mindent hangsúlyozni kell, ami szép: világos színű topok, fodros ingek, mélyebb kivágások, mell alatt szabott, a dekoltázst kiemelő blúzok, nagy, színes minták, ejtett vállú fazonok. Alul pedig minél egyszerűbbre kell venni a figurát: szűk, de nem tapadós, sötét szoknyák, egyenes vagy trapéz szabású nadrágok, farmer-fazonok. És minden esetben nagyon jót tesz a magassarkú, mert kiemeli, nőiesen arányossá teszi az alakot.
Tulajdonképpen én még szerencsés vagyok, mert például a másik “gyümölcs”, az “alma” alkat erősen leszűkíti a ruhaválasztási lehetőségeket. Itt ugyanis az a probléma, hogy az alma-lányoknak nem karcsú a dereka, ezt pedig az öltözékükkel kell optikailag megoldani. A test látszólagos megnyújtását a váll és derék karcsúsításával érhetjük el. Erre a célra tökéletes lehet egy V-kivágású blúz, sötét színű, vékony pántos felső, “A” szabású szoknya, tunika és egy mell alatt húzott felső egyaránt. Ugyanezek a darabok az ideálisak a következő típusnak, a “téglalap” alkatú nőknek, akiknél szintén a derék karcsúsítása és a mell kiemelése a feladat. A vékony pántos felsők, a karcsúsított blézerek és dzsekik itt kötelezők, a válltömés viszont tabu! Farmerek tekintetében a téglalap-lányok felejtsék el az egyenes szárú nadrágokat, a hosszanti csíkos ruhákról és szoknyákról nem is beszélve! Ezek tovább nyújtják a testet, közben pedig elrejtenek minden nőies formát. Lábbelinek érdemes egy kényelmes szandált vagy vékony sarkú körömcipőt választani.
Önjáró istennők
Ahogy a szakértő barátnőmmel beszélgettem, bele kellett nyugodnom, hogy a nőknek csak nagyon-nagyon kicsi százaléka büszkélkedhet a legtökéletesebb, úgynevezett “homokóra” alakkal, amely ugye önmagáért beszél. Ezek a nők szinte bármit felvehetnek, hiszen mindenük megvan, és mindenük ott, ahol épp kell. Arányosan formásak, épp, mint egy homokóra. Sophia Loren vagy Scarlett Johansson például ilyenek, de ki is tudna – vagy akarna – versenyre kelni velük! Ők maradjanak a filmvásznon, mi pedig legyünk a saját életünk, a saját párunk istennői. Ha összeállítunk egy pöpec kis ruhatárat az alkatunkat legelőnyösebben hangsúlyozó, egyedi és kényelmes darabokból, feldobjuk színben, mintában, stílusban harmonizáló táskákkal, kendőkkel, kalapokkal vagy sapkákkal, és ráadásul az arcformánkkal harmonizáló frizurát is vágatunk-festetünk a fodrászunkkal, senkit sem fog érdekelni, hogy itt-ott van rajtunk egy-két fölös kiló vagy kilógó kulcscsont, hiszen az összkép a lényeg.
És végül egy extra jótanács az én külön bejáratú, öltözködési tanácsadómtól (de jó is, ha az ember egyik legjobb barátnője stylist): a kevesebb mindig több. Szexisségből is. Ahogy ő idézte: “A ruhád legyen mindig elég szűk ahhoz, hogy lássák, nő vagy, de elég bő ahhoz, hogy azt is lássák: hölgy vagy.”