Hvg.hu: “A biztonsági őrök elvették a gyerekektől az ételt, majd egymást kínálgatták az elvett ételekből”

„Az érkező gyerekektől elvették az ételeket, italokat, sajnos több órai várakozás és telefonálgatás után sem tudtam senkivel beszélni erről. A döntéshozó nem vállalata a felelősséget. A biztonsági őrök egymást kínálgatták az elvett italokból, ételekből” – írta a Debreciner.hu portálnak az egyik pórul járt olvasó, és fotókat is mellékelt szavaihoz (bár ezeken az, hogy elfogyasztották volna az elkobzott élelmiszert, nem látszik).

Az esemény szervezői Facebook-oldalukon reagáltak a történtekre. Döbbenetüknek adtak hangot, és leszögezték, hogy a helyszínül szolgáló biztonsági szolgálat szerződést szegett a kifogásolt viselkedéssel, illetve túllépett hatáskörén.

„A szervezők fontosnak tartják, hogy egy ifjúsági rendezvényen ne csak pénzért juthassanak hozzá a látogatók ételhez és italhoz. Ezzel eddig semelyik rendezvényünkön nem volt gond, és eddig Debrecenben is megvalósult ez a kérésünk. Sajnáljuk azokat, akiktől a bejáratnál elvették az ételt vagy az italt, amit be akartak hozni”

– közölték.

Később sikerült megbeszélni a csarnok üzemeltetőjével az ügyet, és a továbbiakban a biztonságiak már nem vették el az ételeket, italokat a látogatóktól – írja a Hvg.hu.


Népszerűsíteni akarom a honlapomat, ezért élek a lehetőséggel és új cikket publikálok itt!