Ismét román sofőr a halálos baleset résztvevője!

Ócsa külterületén, M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalon a 31. kilométerszelvényében egy kisteherautó belehajtott egy kamionba. A kisteherautó román sofőrje a helyszínen életét vesztette – közölte a rendőrség.

A kisteherautó egy nyerges vontatónak ütközött

Román hírforrások szerint a kisteherautót Temes megyében íratták forgalomba, és egy orczyfalvai férfi vezette. – írta a maszol.ro

Kedden egy kisbusz román sofőrje okozott súlyos autóbalesetet az 4-es főúton, amikor belehajtott a szemből – szabályosan – közlekedő homokot szállító teherautóba. A balesetben 9-en vesztették életüket, a sofőr élő adásban közvetítette a balesetet.

Jogosítványa sem volt a ceglédberceli balesetet okozó román sofőrnek

A román sajtó szerint nem volt jogosítványa annak a sofőrnek, aki 9 halálos áldozattal járó balesetet okozott Ceglédbercelnél. A román mezőgazdasági munkásokat szállító kisbuszt is hónapokkal korábban kivonták már a forgalomból. – írja a Blikk egy román honlap alapján.