A magyarok ünnepi menüje már bővelkedik a halas ételekben.
Hazánkban nincsen olyan egységes karácsonyi menüsor, amivel minden háztartásban találkozhatunk az ünnepek alatt, de ha a leggyakoribb fogásokat vesszük sorba, biztosan szerepel a listán: a halászlé, a töltött káposzta, a sült vagy rántott hal, illetve valamilyen mákos sütemény, például a mákos guba és a bejgli. A legtöbb tradicionálisnak tartott étel valójában nem tekint vissza sok évszázados múltra, javarészt a 19. vagy a 20. században terjedtek el, de persze ez mit sem változtat a jelenlegi helyzetükön. A régiek többnyire a bőséget hozó babot, lencsét, búzát vagy kukoricát ettek, de helye volt az asztalon a méznek, töknek, aszalt gyümölcsöknek, almának, diónak, fokhagymának, tájegységtől függően gombának, a tésztának, na és persze a káposztának is. A böjtös szokások nem csak az összetevőkre, de arra is hatással voltak, hogy fogyasztottak-e egyáltalán meleg ételt 24-én. Általánosságban két fő fogás volt jellemző, a leves és valamilyen tésztaétel: leves lehetett a káposztaleves hús, esetleg kolbász kíséretében, de valamelyik hüvelyesből készített változat is, például a bableves. A tészta lepény, cipó, (túrós vagy mákos) öntött tészta volt. És bár Magyarország a középkorban igazi „halnagyhatalom” volt, a hal ennek ellenére sem szerepelt az ünnepi menüben, egészen a modernebb táplálkozási szokások kialakulásáig.
A legmagyarabb török étel
A töltött káposzta az egyik olyan ünnepi fogás, amivel a legtöbb magyar háztartásban találkozhatunk karácsonykor, ami már a paraszti konyhán is igazi ünnepi étel volt. A húsos káposzta a töltött káposzta elődjeként sok magyar szívébe belopta magát, igazi hazai íznek számított a régi időkben, de a takart, burkolt, töltött káposzta csak a 18. században terjedt el Európában, köszönhetően a törököknek. Európa szerte létező ételről van szó tehát, amit különféle változatokban fogyasztanak, hazánkban is, hiszen sok helyen székely káposztát fogyasztanak, míg máshol a hagyományos szármát, de az étel fő összetevői, úgy mint káposzta és valamilyen hús, azonosak.
„Vadat és halat…”
Ahogy már említettük, a középkori Magyarország folyóiról ódákat zengtek Európa szerte, miszerint olyan halbőség jellemzi őket, ami alig tapasztalt más vidéken. Így tehát könnyen elérhető, a legtöbbek számára viszonylag egyszerűen hozzáférhető ételnek számított a hal, amit böjtös ételként is ettek. Ennek a vízrendezések vetettek véget, és aminek eredményeként csak a kiváltságosok asztalára jutott el ez az egészséges fehérjeforrás. Hazánkban alapvetően a disznó számított az elsőrendű ünnepi ételnek, hiszen ehhez hasonló, nagy becsben tartott hús nem került minden nap az asztalra.
A hal viszont ma már az ünnepi menü része, és bár a hazai halfogyasztás közel sem kiemelkedő, a karácsonyi időszakban eljut a magyarok asztalára, igaz sokaknál ez az egyetlen alkalom egész évben – gondoljunk csak a klasszikus karácsonyi képre: a néhány napig fürdőkádban úszkáló kopoltyúsra, ami aztán vacsoraként végzi. Európa szerte nagyon népszerű ünnepi fogás a hal, különféle formában ugyan, de a legtöbb helyen fogyasztják őket: a halleves, a kaviáros kenyér, tészta, de a sült hal is több országban a karácsonyi menü része.