Kiderült, hogy miért ugrott a vonat elé négyéves unokájával együtt egy nagymama

Egy Facebook bejegyzés szerint a nagymama a gyámügy elől menekült a halálba

Amint napvilágot látott a hír a tragédiáról, kommentáradat indult meg az esettel kapcsolatban. A Facebookon megjelent egyik poszt szerint a nagymama így akarta elkerülni, hogy a gyereket a gyámügy elvegye a családtól.

Szombat délután a Hort és Csány közötti vasúti átjáróban egy nagymama karján 4 éves unokájával a vonat elé vetette magát. Hogy miért tette, annak pontos okát egyelőre nem tudni. Az eset utáni napon azonban a Facebookon megjelent egy poszt, melyben egy férfi azt írja, a gyámügy el akarta venni a gyereket a családtól, feltételezése szerint ez lehetett a tragédia kiváltó oka. Azt is leírja, hogy a gyermek anyja mozgássérült, tolókocsiba kényszerült, a család pedig nagyon rossz anyagi körülmények között élt, házukban még fürdőszoba sem volt.

Benettet viszont szépen nevelték, rendezetten járatták óvodába, ennek ellenére a gyámügy el akarta venni tőlük. A férfi véleménye szerint éppen ez indíthatta arra a nagymamát, hogy a halálba meneküljön unokájával együtt. A bejegyzés nyomán rengeteg kommentelő leírta véleményét. A legtöbbek szerint a nagymama tettére nem létezik elfogadható magyarázat.

Nyugodjanak békében; de nem hiszem hogy ez az út volt a legmegfelelőbb kiút!!!!!! Szerintem a kicsit nincs joga még a nagyanyjának sem a halálba vinni,ezt nem szabad lett volna!!!! Az a gyermek ezt nem érdemelte!! a halálnál egy nevelő intézet is jobb!!! bocsánat; de nekem ez a véleményem. Kinek mutatott ezzel meg,mit??? megölte az unokáját;mert nem tudta megoldani az életét. Ez nem csak a gyámhiv. hibája;hanem ahogyan lereagálták: valószínű nem tudták megvédeni magukat. Sajnos mèg mindíg nagy a tudatlanság,és ez vezet ilyen kilátástalan helyzethez!!! Magyon sajnálom Őket, kár hogy nem volt egy érzelmes ember ; aki tudott volna tanácsot, reményt nyújtani,és segíteni Szegény nagymamának. Nagy kàr értük, kèt értelmetlen halàl.

Nem értem miért ragaszkodtok ehhez a gyámügyös sztorihoz, amikir mindkét oldalról cáfolták! Nagymama, csak a jóég tudja miért kattant be. De nem hiszem, hogy a mennybe jut a tettéért!

Sokak szerint a 49 éves nagymama egyenesen gyilkos:

Olyan személynek, aki halálba ránt egy ártatlan lelket még bíróság útján se adnék gyámot. Valószínű volt a sztorinak előzménye is. Szegény lurkót tudom csak sajnálni, a nagymamát semmiképp sem! Önző tett volt tőle!

Egyesek úgy gondolják, az asszonyon észre kellett volna venni a figyelmeztető jeleket, és a tragédia elkerülhető lett volna, ha segítséget nyújtanak neki:

Utólag mindenki okos hogy KELLET volna de semmi értelme nincs sajnos édesanya már nem fogja vissza kapni a gyermeket. ….

Azonban, nem mindenki okolja a nőt a tragédiáért. Vannak, akik szerint ilyen nehéz helyzetben érthető, hogy az asszony kilátástalannak ítélte meg a helyzetüket:

Ne ítélkez!!! Nyugodjanak békében! A felelősök, már pedig azok vannak, bűnhődjenek!!!

Első gondolatom az volt NEM volt a nagymamának más választása.Nem akarta a kisfiút gondozásra hagyni ill magára neki meg nem segített….senki!!!!!

Természetesen megszólalt a kisfiú anyukája is, aki nem talál magyarázatot a nagymama tettére. Állítja, a gyámügy nem fenyegette őket azzal, hogy elveszik tőlük a gyereket, így a kérdés, hogy vajon mi késztethette a nagymamát erre a szörnyűségre, továbbra is nyitott marad.


Népszerűsíteni akarom a honlapomat, ezért élek a lehetőséggel és új cikket publikálok itt!