Gyermekeim mindig bíztak bennem. Három gyermekem van, két fiú és egy lány. A legkisebb fiamat 37 évesen szültem, nagy volt a korkülönbség a gyermekek között.
Tény, hogy egész életemben dolgoztam, és alig költöttem magamra- inkább költöttem a gyermekeimre, a házra és berendezésekre. Soha nem utaztam, nem jártam sehova… pedig néha jó lett volna…
Házasságom előtt mindig elutaztam valahova a szabadságom idején… A férjem alapvetően nem volt rossz, nem dohányzott, nem ivott, mindent a családért… csak TUNYA volt. Amikor 55 éves lettem, rájöttem, hogy ez nem a nekem való élet, a gyermekek már felnőttek, meg állnak a saját lábukon… Férjem költséges hobbyja volt a vadászat, három vadászkutya, minden fajta vadászfegyver, sátor és egyéb vadász felszerelések, én pedig nem tarthattam otthon macskát, mert a férjem nem szereti őket… Sok mindent nem szeretett azok közül, amiket én szerettem.
Szeptemberben (6 évvel ezelőtt), nyugdíjas lettem (ottmaradtam dolgozni és még a mai napig is ott dolgozom) a férjemnek felajánlottam, hogy váljunk el – övé lehet a fél lakás, a garázs, az autó, a nyaraló, a bútorok, a kutyák és minden vadászfelszerelés, csak nekem adjon egy kétszobás lakást… Belement, hiszen a szerelem érzése már rég a múlté, a gyermekek kirepültek, és én már semmit sem akartam ő érte tenni…
Novemberben végre átköltöztem a kétszobás lakásomba… Egy bőrönddel… a puszta falak közé…És én mégis olyan boldog voltam! Elkezdtem szisztematikusan felújítani a lakást, vizes blokkokat, ablakokat, ajtókat és így tovább…
Már 6 éve, hogy elváltam, minden évben elutazom a tengerhez, koncertekre járok, különböző városokba kirándulok. Vettem magamnak két szfinx macskát. Jó a kapcsolatom a gyermekeimmel. Teljesen kiegyensúlyozott vagyok lelkileg, és úgy érzem, hogy az életem most a lehető legjobb, és nem szeretnék ezen változtatni. Nem akarok újra férjhez menni- 33 évig házas voltam…
Szeptemberben leszek 61 éves. Remélem, a történet még folytatódni fog – nem szeretnék holnap meghalni… (Bízom benne)