Azt olvastam valahol a napokban, hogy most a 60 az új 40. Persze, értem én, hogy sokan ebben a hitben élnek, azt is látom, hogy kitolódtak dolgok, sokkal tovább élünk, és ha szerencsések vagyunk, teszünk is érte, akkor sokkal tovább lehetünk egészségesek, fiatalosak.
Napi téma az is, mennyire kitolódott manapság a tinédzserkor, mennyivel később önállósodnak a fiatalok és mennyivel később válnak szülővé, később vállalják fel a családalapítás, gyerekvállalás felelősségét. Ha felvállalják egyáltalán. Még a gyerekvállalást csak-csak, de mellé már a családalapítást, házasságkötést valahogy nehezebben. Persze jól hangzik a szöveg, hogy ’minek ide papír, attól nem foglak jobban szeretni’, de ez azért lássuk be, sokszor sántít, kilóg a lóláb, valahogy mintha hamarabb, könnyebben menne ilyenkor a szétmenés is, kevesebb vele később a papírmunka.
Visszatérve az első mondatra, aztán rájöttem, a cikkben arra vonatkozik ’a 60 az új 40’, hogy ma már a hatvanasokkal is komolyan lehet számolni, mint vásárlóerővel. Ez itt a lényeg barátaim, hisz fogyasztói társadalomban élünk, a fogyasztás az élet értelme! Meg az abból származó profit! (Bocsánat, nem szoktam cinikus lenni, csak…). Szóval, a hatvanasok is aktívak, igényesek, mozgékonyak, szeretnek fogyasztani. Még nem meghalni készülnek, mint néhány évtizeddel korábban ez inkább jellemzőbb volt (fel se merülhettek bizonyos időtöltések, amelyek ma természetesek, sokan már szépen gyűjtögettek ekkor a saját temetésükre…). Ez természetesen társadalmi fejlettségbeli és kultúrafüggő dolog, de azon is múlik, milyen tradíciók között élőkről beszélünk, vagy milyen életút van mögöttük.
Ha a 40-50-60-as korosztályról akarunk beszélni (talán azért is tehetem, hisz én magam épp a közepén vagyok) nagyon nem mindegy, hogy hol él a mai Magyarországon és hogyan él, ezeknek megfelelően pedig milyenek a kilátásai. A legfőbb szempontok talán ezek:
- főváros/agglomeráció, vidéki város, vidéki kistelepülés
- iskolázottság, van-e munkája, az általa végzett munka minősége, elismertsége
- családi állapot
- kulturális háttér, érdeklődési kör, informáltság szintje
- egészségi állapot
Persze vannak speciális esetek is, amikor például a 60-as jobb kilátásokkal keres munkát, mint az 50-es, ha a munkaadók számára ez kisebb költséget jelent (mint ahogyan ez nálunk most a nyugdíjasok foglalkoztatásának ösztönzése kapcsán felmerül). Nem valami méltányos helyzet, de a döntéshozóktól már megszokhattuk, hogy sokszor csőlátásúak, nem mérik fel a várható következményeket, csupán egy adott cél érdekében hoznak valami intézkedést.
De mi magyarok már azt is megszokhattuk, hogy mindenhez tudunk alkalmazkodni. A mi korosztályunk túlélte, hogy egyik nap úttörő foglalkozásra ment, a másik nap hittanra, hogy megszűnt egy-két munkahelye és helyette újat kellett keresni, sőt olyat is sokan megéltek, hogy a valaha életre szólóra tervezett szakmájuk vált túlhaladottá, fölöslegessé és újat kellett tanulniuk.
Megtanultuk, hogyan kell céget alapítani, hogyan lehet katásként kevesebbet adózni, hogy lehet minimalizálni az adót, hogy lehet pénz (valuta) nélkül beutazni fél Európát, aztán EU-s pályázatokon nyerni, állami vagyont kiprivatizálni, hogy lehet beleszólni a nagyok dolgaiba (szavazni, aktív civil életet élni), előbb számítógépet, aztán az internetet, a fb-ot és egyéb újdonságokat kezelni, megtanultunk felnőttként síelni, teniszezni, jógázni, spéci konyhatechnikákat alkalmazni, tudományosan bort kóstolni, sushi- és koktélrecepteket… és még sorolhatnám. Köztudott, hogy a magyarok híresen kreatívak és hamar tanulnak.
Sok érdekes dologra mutat rá David Brooks: A társas lény – A sikeres élet rejtett dimenziói című könyve is, amely a fejlett társadalmak működését sok szempontból vizsgálja, több tudományág felfedezéseit, ismereteit is felhasználva.
Például ír arról, hogy valaha négy életszakaszt különböztettünk meg – gyerekkor, kamaszkor, felnőttkor, időskor. Napjainkban legalább hatot: gyerekkor, kamaszkor, odüsszeia (a kamaszkor és a felnőttkor között megjelenő kalandos utazások évtizede), felnőttkor, aktív nyugdíjaskor, időskor.
Azt is boncolgatja, hogy hol a határ kamaszkor és felnőttkor között. Azt írja, a felnőtté válást négy teljesítménnyel tudjuk meghatározni: elköltözés a szülői házból, házasságkötés, családalapítás és az anyagi függetlenség kivívása. Persze – legyünk reálisak – ez utóbbi sokaknál nem elsősorban szándék, hanem inkább lehetőségek függvénye.
Mivel coach-ként sokat dolgozom nőkkel, gyakran látom, mennyire nehezen élik meg azt, hogy egy-egy korszak véget ért, váltaniuk kellene. Óvodás lett a gyerek, több év kihagyás után vissza kellene menni dolgozni, elköltözött a gyerek, válás, klimax, életközépi válság, az alkalmazotti léttől való besokallás stb., álmatlan éjszakákkal, sokszor hosszú évekig tartó folyamattal járhat.
Brooks sok irodalmat felhasznál könyvében, pl. Louann Brizendine: A női agy. c. könyvét, melyből a következő részt idézi:
„A középkorú nő gyakran elsősorban a saját, nem mások igényeinek kielégítésére törekszik…. Az ösztrogénszint csökkenése miatt az oxitocin szintje is süllyed. Nem olyan fontos már minden apró érzelmi megnyilvánulás, sem a béke mindenáron való fenntartása. Semmi sem vált ki akkora dopaminhullámokat, mint korábban, még egy kellemes baráti csevegés sem. Kicsi gyermekeinek gondozása és ápolása sem adja meg azt a megnyugtató oxitocinjutalmat, és emiatt kevesebb figyelmet szentel mások személyes szükségleteinek kielégítésére is.”
Ezt aztán sokan lelkiismeret furdalásként élik meg (nem is gondolnak rá, hogy van rá tudományos magyarázat), mások pedig megkönnyebbülésként. Természetesen ez is személyiségfüggő, illetve számtalan tényező által befolyásolt dolog.
A legfontosabb viszont mégis az, hogy éljük meg az életünket a lehetőség szerint a legjobbat kihozva belőle, illetve magunkból! Ne sírjuk vissza ami már elmúlt, ne rágódjunk a korunkon, keressük az örömteli pillanatokat, legyünk minél többet jó emberek társaságában, szeressük a szeretteinket, amíg lehetőségünk van rá!
És pihenjünk sokat, ha arra van szükségünk! A töltődés és a szórakozás, hobbi gyakorlása nem elfecsérelt idő, hanem az is a munka része, hisz ha ezekre is szakítunk időt, könnyebben fog menni a munka is. Mondjam, hogy a pihenés az új munka? Ez talán így túlzás lenne, de ahogy megyünk előre az évekkel, annál fontosabb, higgyétek el!
Koskovics Éva – coach
https://www.facebook.com/kokartcoaching/
A szerző további írásai megtalálhatók itt: http://coachco.blog.hu/