Korának legnagyobb sztárja volt. Száz közül is felismerjük a hangját. Ő a színész, aki a mai napig csupa titok.
Márkus László nem csak a színpadon szerepelt. Ahogy kilépett lakása ajtaján, eljátszotta Márkus Lászlót. Mindig a tökéletességre törekedett, minden apró részletre odafigyelt. Ebben nagy szerepe volt édesanyjának, Fleischmann Margitnak. Egy korábbi interjúban az anyuka így emlékezett vissza:
„Mindig azt mondtam neki, más játsszon rosszul, annál jobb, legalább röhögök. De te nem! Neked hajszálpontosnak kell lenni, tökéletesnek.”
És „a Laci” tökéletes is volt. Izgalmas, vicces, hangos, és kicsit félelmetes is. De talán senki sem tudja igazán, milyen is volt valójában. Hogy milyen volt akkor, amikor nem játszott.
Márkus imádta, ha fényképezték. Különösen akkor, ha igazi profik fényképezték. Jó barátságba került Keleti Éva fotóművésszel, aki olykor a művész álarcai mögé is beláthatott, ezt pedig nem sokan mondhatják el magukról. Keleti így emlékezik vissza rá: „Ő mindig bizonyítani akart. Ez a primadonnaság, csipkelődés, ami őt jellemezte, az, hogy mindenből humort csinált, ez egy afféle felkiáltó jel volt, azt üzente vele: Figyeljetek rám, itt vagyok én, törődjetek velem, szeressetek engem!”
1944-ben 12 alkalommal kísérték édesanyjával együtt a nyilasok a dunapartra. Túlélték. Azonban a következő rendszer sem kímélte. Már a színművészeti főiskoláról is el akarták tanácsolni nagypolgári származása miatt. Végül maradhatott, egészen a vizsgaelőadásig.
Jött érte a „fekete autó”, azonban a vizsgarendező befolyásának hála, 10 nappal később sikerült elintézni, hogy Márkust visszahozzák a fővárosba.
Gálvölgyi János is megosztotta emlékeit a művésszel kapcsolatban:
„A Laci nagyon hiú ember volt, neki tetszett, hogy őt utánozzák. Rendezett egy házibulit is a tiszteletemre, ahol elő kellett adni a Márkus paródiámat. Kaptam tőle ajándékba egy Lux szappant, ami akkor hatalmas dolog volt, de ennél sokkal fontosabb, hogy én tegeződhettem vele, feljárhattam hozzá. Ez volt az igazi kitüntetés.”
Márkus egész élete a színház, és a mamája körül forgott. Mindent megtett azért, hogy játéka, és a darab tökéletes legyen. Cserébe pedig nagyon élvezte azt, ami ezzel a szakmával jár: a csillogást, a rajongókat, és a nagy figyelmet.
Márkus rettegett a betegségektől, folyamatosan ki is talált magának jó párat. Ezen ideig-óráig jókat derültek kollégáival, míg egy nap valóban diagnosztizálták nála egy halálos betegséget. Lefogyott, a hangja sem volt a régi, és ez már nem fért bele ‘A Márkus” szerepbe. Azonban várt még rá egy-egy jutalomjáték, sőt, az 1985-ös szilveszteri műsort is elvállalta. A műsor felvétele rendben lezajlott. A felvétel után, öltözőjében hunyt el. A kiváló művész 58 éves volt.
Márkus László halála előtt egy nappal a szilveszteri műsor kamerapróbáján