Kezdőlap Cikkek Az ikerbabák életükben először veszekednek, az anyukának ezt sikerült megörökítenie

Az ikerbabák életükben először veszekednek, az anyukának ezt sikerült megörökítenie







Minden édesanya azt szeretné, ha minél több emléket gyűjthetne a gyermekeiről, a most következő videót egy édesanya készítette az ikerlányairól.

A két gyerek egymás mellett ül, de csak az egyiknek a szájában van cumi, ebből adódott az úgymond veszekedés a két kicsi között. A jobb oldalon ülő kislány nem örül annak, hogy csak a testvére szájában lehet a lila cumi, ezért gondolkodás nélkül kiveszi a szájából, mert neki kell.

Mindenki tudja, hogy a gyerekeknél általában a cumi egy olyan dolog amit nagyon szeretnek és semmiért sem válnának meg tőle. A bal oldalon ülő kislány akit a testvére megkárosított felemeli a hangját és visszaveszi tőle a cumit. A gyerekek édesanyja kicsit távolabbról figyeli őket, közben elkészíti a videót róluk. Álmában sem gondolta volna, hogy a gyerekei első veszekedését sikerül megörökítenie.

A kislány akit megfosztottak az értékes cumijától a tekintetével az édesanyjához fordul, könnyes szemekkel, sikoltozva várja a segítséget. Hosszú harcok után a bal oldali kislány elsajátítja a cumit és ezek után mindig elfordítja a fejét amikor a testvére a cumija után nyúl. Még nagyobb sírás kerekedik a jobb oldali kislány részéről, bármennyire is szeretné visszaszerezni a cumit minden hiábavaló. Lassan a forgatás véget ért, de a két kislány közötti harc még biztosan folytatódott.

A tökéletes megoldás erre a problémára az lenne, ha az anyuka két egyforma cumit adna a gyerekeknek és akkor a veszekedés biztosan véget érne.