Kezdőlap Hírek Bizonyítást nyert egy régi megfigyelés: Az alkohol pozitívan hat idegen nyelvtudásunkra!

Bizonyítást nyert egy régi megfigyelés: Az alkohol pozitívan hat idegen nyelvtudásunkra!

Egy brit-holland együttműködés keretében elkészült tanulmány válaszolta meg az ősrégi kérdést: Tényleg jobban beszélünk idegen nyelveket, ha alkoholt fogyasztunk?

A felmérésben ötven Hollandiában tanuló német egyetemista vett részt, akik a közelmúltban kivétel nélkül sikeresen teljesítettek egy azonos szintű holland nyelvi tesztet, tehát nagyjából ugyanazon a szinten beszélnek hollandul. A résztvevők felének vizet, a másik felének alkoholt adtak, majd hollandok érkeztek hozzájuk, és mindegyikükkel beszélgettek pár percig. A beszélgetéseket felvették, ezek elemzését pedig olyan kutatók elemezték ki, akik nem tudták, ki fogyasztott alkoholt, és ki beszélgetett teljesen józanul. Eközben a résztvevő diákokat arra kérték, pontozzák saját teljesítményüket: mennyire érezték úgy, hogy folyékonyan, és hibátlanul beszéltek? Érdekesség, hogy az alkoholt fogyasztók az eredmények szerint semmivel sem gondolták jobbnak magukat józan társaiknál – írja a player.hu.

És most jön a lényeg: A kutatás eredménye alapján az alkoholt fogyasztók beszéltek jobban! A legnagyobb különbség a két csoport között a kiejtés helyességében volt, a beszélgetéseket értékelő kutatók szerint (akik nem tudták, ki mit fogyasztott a beszélgetés előtt) az alkoholt fogyasztók sokkal jobban teljesítettek ezen a téren, de hozzátették, valamennyi értékelési területen magasabb pontszámot értek el, mint vizet fogyasztó társaik.

A kutatók az eredmény publikálásakor felhívták a figyelmet arra, hogy természetesen akik ittak, nem voltak részegek. A túlzott alkoholfogyasztás ugyanis egyáltalán nincs jó hatással a nyelvi vagy beszédkészségre, sőt, aki túlzásba viszi az italozást, sok nyelvbotlásra, szavak összekeverésére, kásás beszédre számíthat.

Nagyon úgy fest tehát, hogy a kis mennyiségű, mértéktartó alkoholfogyasztás valóban felturbózza idegennyelvi készségeinket!