Kezdőlap Hírek Belföld „Egyszerre négy csodát kaptunk az élettől” – Nyilatkozott a debreceni négyes ikrek...

„Egyszerre négy csodát kaptunk az élettől” – Nyilatkozott a debreceni négyes ikrek apukája

fotó: atw.hu híradó

2016 novembere után ismét négyes ikrek születtek Debrecenben: A gyerekek mesterséges megtermékenyítéssel fogantak, és csütörtök este, a terhesség 32. hetében jöttek a világra. A 26 éves édesanya már egy hónapja feküdt a klinikán. A szülésnél jelen volt Lampé Rudolf, a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója, valamint Sápy Tamás adjunktus is. A szülőknek az ikrek az első gyermekeik. Három lánnyal (Anna, Anita, Panna) és egy fiúval (Richárd) bővült a család, szerencsére mindenki jól van, pár hét múlva haza is mehetnek. Az újszülöttek 1230 és 1750 gramm közöttiek jelenleg. Édesapjuk, a 33 éves Richárd a Blikknek nyilatkozott érzéseiről:

„Számítottunk arra, hogy ikreink lehetnek, hiszen mesterséges megtermékenyítéssel fogantak meg. Arra azonban nem számítottunk, hogy egyszerre négy gyermekünk lesz. Amikor megkaptuk a hírt, szóhoz sem jutottunk a meglepettségtől. Viszont az is igaz, hogy a feleségemmel mindig arra vágytunk, hogy több gyermekünk legyen. Nos, az élet úgy hozta, hogy egy nagy „csomagban” kaptuk meg azt, amire a legjobban vágytunk.”

– mondta a büszke apa.

A gyermekek édesanyja kifejezetten jól viselte a terhességet, a 32. hét elején a fájások egyre gyakrabban jelentkeztek, így gyanítható volt, hogy hamarosan a szülés következik. A szülés komplikációmentes volt, de mivel a babák koraszülöttek, egyelőre az intenzív osztályon vannak. 

„Reméljük, hogy hamarosan kézbe vehetjük őket, de addig is ott vagyunk velük, beszélünk hozzájuk, és abban bízunk, valahogyan érzik, hogy a szüleik itt vannak velük. Ígérem, képeket is fogunk mutatni róluk, amikor eljön az ideje.”

– tette hozzá az édesapa, aki elmondta azt is, hogy a terhesség alatt számtalan könyvet olvasott el a szülővé válás, az apaság témájában, de úgy gondolja, erre a feladatra nem lehet igazán felkészülni.

„Fantasztikus érzés édesapává válni, a feleségem pedig minden tiszteletet megérdemel, sokat küzdött ő is azért, hogy minden rendben menjen. Négy gyermekkel terhesnek lenni embert próbáló feladat minden szempontból, de ő csodálatosan vette az akadályokat. Most természetesen kimerült, de rendkívül boldog is, velem együtt, hiszen életünk legnagyobb ajándékait kaptuk meg.”

– tette hozzá Richárd.

Hazánkban a négyes ikrek születése rendkívül ritka, kb. 4-500 ezer szülésre jut egy négyes iker. Ez azt jelenti, hogy átlagosan négy-ötévente születnek négyes ikrek Magyarországon. Az ikerterhességnek (az ikrek számától függetlenül) nagyobb az esélye akkor, a inszeminációval, azaz mesterséges megtermékenyítéssel fogannak meg a babák. A hatályos törvények szerint ha egy családban három, vagy annál több gyermek születik egyszerre, a család ingyenesen kérheti, hogy három évig naponta járjon szakképzett kisgyermeknevelő a picikhez.