Napjaink egyik legnagyobb kihívását a klímaváltozás elleni harc jelenti. A WWF elemzői előrejelezték, hogy a nagyfokú műanyagszennyezéssel is összefügg a 2019-ben bekövetkezett természeti jelenségek felerősödése. Gyakoribbak voltak a cunamik, földrengések, az áradások, és a viharok. A klímaváltozás következményeihez pedig egyre nehezebben tudunk alkalmazkodni.
A hatalmas mennyiségben újratermelődő műanyaghulladék mindössze 15-20 százalékát tudjuk újrahasznosítani. Sok országban nem adottak a hulladék újrahasznosításának feltételei, így ezeken a helyeken hiába gyűjtik a műanyaghulladékot külön, végül az égetőkemencékbe kerülnek, borzasztóan károsítva a környezetet.
Marco Lambertini a 2014 óta a WWF International vezetője. Gyógyszerkémikusként végzett, gyermekkorától önkéntesként segítette a WWF-et. Korábban pedig a Bird Life International-t igazgatta. Lambertini a Yahoo-nak adott interjújában kifejtette, hogy a helyzet kezelésére a hulladéktermelés radikális csökkenése lenne a megoldás, a hulladék megfelelő felhasználásával szemben. Tehát a szelektív hulladékgyűjtés önmagában kevés, globális szemléletváltásra lenne szükség. A műanyagok gyártását és felhasználását drasztikusan csökkenteni kell. Néhány globális nagyvállalat a kezdeményezés élére állt, és vállalták, hogy rövid időn belül határozottan csökkentik a műanyagok használatát. Az IKEA a bútorok csomagolóanyagait kívánja csökkenteni, és megszüntetni kínálatában a műanyagpalackos üdítőket. A Nestle lebombló palackok előállításán dolgozik, és kivezeti kínálatából szívószálas termékeit. A Mark & Spencer élelmiszer részlege a gyümölcsök és zöldségek csomagolóanyagától készül megválni.
Mindennapjainkban kis odafigyeléssel mi is sokat tehetünk környezetünkért. Használjunk környezetbarát tisztítószereket! A vásárláshoz használjunk vászontáskát a műanyag helyett. Ahányszor csak lehetőség nyílik rá, a műanyag csomagolás és a papír csomagolás közül választani, részesítsük előnyben az újrahasznosítható papír csomagolást. Még környezettudatosabbak lehetünk, ha saját edénybe vásárolunk. Mellőzzük a műanyag szívószálakat, és az egyszer használatos műanyag poharakat, evőeszközöket. Ismerjük meg, hogy az eldobható higiéniai termékeket mivel helyettesíthetjük! Készen vett ételek helyett főzzünk minél többször! Amennyiben készen vásárolunk ételt, vigyünk magunkkal dobozt, és ezt használjuk a styrofoam helyett. Ezek az apróságnak tűnő változtatások is nagy előrelépést jelentenek, és általuk tudatosabb felhasználókká és fogyasztókká válhatunk. Amennyiben sikerül hetente egy szemetesnyivel kevesebb szemetet termelnünk, azzal már valóban sokat tehetünk a környezetünkért.
Bea Johnson a Zero Watts mozgalom alapítója a kidolgozója az 5R módszernek, melynek alkalmazásával jóval kevesebb szemetet termelünk.
1. Reduce (csökkentés)
Vásárolj tudatosan, fogyassz kevesebbet! Listával menj bevásárolni, csak azt vedd meg, amire valóban szükséged van. Amire nincs szükséged, azt ajándékozd el!
2. Reuse (újrahasználni)
A már meglévő műanyagokat a háztartásban, használd többször, és keress új funkciót ezeknek a tárgyaknak!
3. Refuse (visszautasítani)
Ne használj műanyag zacskót vásárláskor! Mondj nemet a szórólapokra és a reklámanyagokra!
4. Recycle (újrahasznosítani)
Ügyelj rá, hogy kevesebb szemetet termelj! A keletkező szemetet szelektáld, és tisztítva dobd ki!
5. Rot (Komposztálás)
A háztartásokban sok szerves hulladék keletkezik, ha van lehetőséged, komposztálj!
+1: Repair (javítani)
Ne dobd ki rögtön, ami elromlott, hanem próbáld megjavítani, és tovább használni!