Kezdőlap Hírek Belföld Óriási sikert aratott a visszatérő Kulka János és Koncz Zsuzsa közös produkciója

Óriási sikert aratott a visszatérő Kulka János és Koncz Zsuzsa közös produkciója







Hosszú idő után tért vissza az énekléshez Kulka János. A színművész Koncz Zsuzsával énekelte el a Republic együttes Szeretni valakit valamiért című dalát, sőt, a produkcióból videoklip is készült. A klip apropója az volt, hogy Koncz és Kulka voltak Veiszer Alinda vendégei a Belvárosi színházban. Ez a beszélgetés volt Kulka János első nyilvános szereplése 2016-os sztrókja óta.

A színész elárulta, hogy nem vágyik vissza a színpadra, a napi hajtásból ugyanis elege lett. Elmondta, szerinte valahol sorsszerű, ami történt vele, hiszen már akkor is állandóan azon aggódott, hogy mi lesz, ha elfelejti a szövegét, amikor még teljesen egészséges volt, úgy véli, előre megérezte a bajt. Koncz Zsuzsával gyermekkoruk óta jó barátságot ápolnak, ezért nagyon örült a közös beszélgetés lehetőségének.

A duett Koncz Zsuzsa ötlete volt, elmondása szerint egy pillanatig sem kellett győzködnie Kulkát, aki nagy örömmel mondott igent a felkérésre. A beszélgetést és a dalt a közönség olyan tapsviharral és ovációval köszönte meg, ami még az előadókat is meglepte.

Kulka három és fél éve kapott sztrókot, életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta. Bár már másnap magához tért, felépülése a vártnál több időbe telt. A színész afáziás lett (agyi sérülés következtében keletkező beszédzavar), de idén már több kisebb szerepet is elvállalt.