A nyár kezdetén a legtöbb férfi aggódik amiatt, hogy kissé pocakos, ezért kínos lehet strandra menni. A legújabb kutatások szerint nem kell aggódni, ez ugyanis jóhír!
Kiderült, hogy a nők sokkal vonzóbbnak tartják a pocakos férfiakat, mint azokat akik izmosak. A Yale Egyetem kutatói arra a következtetésre jutottak, hogy azok a férfiak, akik már kissé idősebbek, pocakosak, vonzóbbak a nők számára. Az sem hátrány, ha már vannak gyerekei. Többek között erről is írt Richard Bribiescas a könyvében. A szórakoztató könyvben megismerhetjük, hogyan öregszenek a férfiak.
A magyarázat nagyon egyszerű, ha már gyerekei vannak, akkor jó apa lehet belőle. A pocak pedig megnyugtató, ráadásul egészséges testre utal, a kutatók szerint még bizonyos betegségek is ritkábban fordulnak elő pocakos férfiaknál, mint az izmosabb társaiknál.
A testzsír tehát arra utal, hogy az illető jobban koncentrál a családjára. A férfiak teste is megváltozik idővel, ahogyan a nőké is, de ez teljesen normális és úgy tűnik, számtalan előnnyel is jár. Sok hírességnek idősebb korában született gyermeke, többek között Robert De Niro is 68 évesen vált újra apává.
A nők számára vonzó az apatest. Az egyedülálló urak örülhetnek, mert ha korosodnak és van egy kis pocakjuk, sokkal nagyobb sikerre számíthatnak a hölgyek körében.