Egy rossz házasság többet árt a gyereknek, mint a válás

Egy válás szinte mindig rosszul érinti az egész családot, ám vannak olyan helyzetek, mikor a gyermek boldogsága érdekében jobb a békés szakítást választani ahelyett, hogy egy nyilvánvalóan nem működő kapcsolatot erőltetnénk – írja a tudasfaja.com.

Ha a szülők felelős döntést hoznak, és megfelelő a hozzáállásuk, akkor az elválás egy idő után boldogabb jövőt jelenthet a gyerek számára is, ám ha a szülők házassága boldogtalan, azt gyermekük is megérzi, és megszenvedi.

Íme hat dolog, amiért egy rossz házasság több kárt okoz a gyerekeknek, mint a válás.

1. Nem „szokja” meg a szülők harcait

A gyerekek nagyon szenzitívek, ezért a negatív érzelmeket rém egyszerűen érzékelik. A családi viták nagy károkat tudnak okozni a lelkükben. Ha a szülők rendszeresen tiszteletlenül bánnak egymással, akkor a gyerek nem a jó példát tanulja meg, emellett folyamatos bizonytalanságban lesz. Bár a feszültséget tökéletesen érzi, még nem tudja annak okát, és ennek akár az is lehet az eredménye, hogy bűntudat támad a gyerekben, esetleg magát hibáztathatja a kialakult helyzetért. Később, felnőttként ez alacsony önbecsüléshez vezethet.

2. Le fogja utánozni szülei kapcsolati modelljét

A gyerekek szivacsként szívják magukba a környezetükben látott kapcsolati modelleket. Ha csak veszekedéseknek, sértegetéseknek fültanúi, akkor ők is így fognak majd viselkedni vitás helyzetben. Tudat alatt az a kép alakulhat ki bennük, hogy a házasság egy boldogtalansággal és konfliktusokkal együtt járó nyűg, ez pedig nagyon megnehezíti majd a dolgukat felnőttként, ha szeretetteljes kapcsolatot akarnak kialakítani valakivel.

3. Nehéz lesz kapcsolatokat építenie

Egy mérgező környezetben felnövő gyermeknek nem csak a romantikus kapcsolataival akadhat gondja felnőttként, hanem más jellegű kapcsolatoknál is, ráadásul már igen korán. Az otthoni konfliktusok megakadályozhatják a barátságok, jó munkahelyi viszonyok kialakítását is.

4. Védtelenebb lesz a stresszel szemben

Amikor egy gyermek nem érzi magát biztonságban (érzelmi értelemben) a saját otthonában sem, akkor nagy az esélye annak, hogy nehezebben fog megbirkózni majd az őt érő stresszel, sőt, akár mások számára teljesen átlagos szituációkat is komoly szorongással élhet meg. Ez pedig félelmekhez, rémálmokhoz vezethet. Egy ilyen gyerek felnőttként nehezebben viseli majd a konfliktusokat, és sokszor indokolatlan önvád kínozhatja.

5. Megijedhet a saját érzéseitől

A viták és a kritika nem egyenlő a tiszteletlenséggel, hiszen ezek minden normális kapcsolatban előfordulnak. Ám a kerülés, a verbális agresszió, és a manipuláció azt eredményezi, hogy a gyermek nem meri majd őszintén felvállalni érzelmeit, mert az lesz a tapasztalata, hogy az nem biztonságos dolog.

6. Rossz szokásokat vesz fel

A gyerekek gyakran vesznek fel különböző szokásokat annak érdekében, hogy rossz érzéseiket elhessegessék. Sajnos a családon belüli stresszhelyzetekre egészségtelen szokások kialakításával is válaszolhatnak. Ilyen lehet a túlzásba vitt videójátékozás, vagy nassolás, vagy bármi más, amivel kizárhatják a valóságot. Mindezek mellett elveszíthetik érdeklődésüket a tanulás iránt, barátaikkal pedig türelmetlenné, akár erőszakossá is válhatnak.