Ezen alkalommal egy olyan érdekes receptet osztunk meg olvasóinkkal, melynek származási országa Litvánia. Ezeket a burgonyából készült „Zeppelineket” nehéz más ételhez hasonlítani; részben hasonlít a pilmenyire (húsos derelye), de egyben a barátfülére és a burgonyával töltött vagdalt húsokra is.
Az azonban biztos, hogy miután kifőztük ezeket a „Zeppelineket”, ízük semmi máshoz nem fog hasonlítani, az egyszerűen egyedi. Javasoljuk, hogy tálaláskor tegyünk az asztalra tejfölt, de fogyaszthatjuk vajba forgatva, azonban a legfinomabb a „Zeppelin” olvasztott szalonnával, töpörtyűvel és pirított hagymával.
Hozzávalók:
- 12 db burgonya
- 30 dkg darált sertéshús
- 1 db tojás
- 1 ek. keményítő
- fél pohár búzaliszt
- só (ízlés szerint)
- feketebors (ízlés szerint)
Elkészítése:
- A burgonyák felét főzzük meg, és miután megfőtt, csináljunk belőlük pürét.
- A mennyiség másik felét tisztítsuk meg és reszeljük le. A levet jól nyomkodjuk ki belőle. A levet ne öntsük ki, ellenkezőleg, egy tálba öntsük és hagyjuk állni, a recept elkészítése során még szükségünk lesz rá.
- Keverjük össze a pürét a nyers, reszelt burgonyával. Adjuk hozzá a burgonya leve alján képződött keményítőt, a lisztet és a tojást. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Az egészet jól keverjük össze.
- A kapott masszából formázzunk kis lepénykéket, mindegyikbe helyezzünk egy-egy kanálnyi, előzőleg sóval, borssal fűszerezett darált sertéshúst, majd a lepénykéket zárjuk össze.
- Egy nagyobb fazékban forraljunk vizet, és miután felforrt sózzuk is meg. A „Zeppelineket” körülbelül 15 percig főzzük. Eleinte a „Zeppelinek” felúsznak a fazék tetejére, amikor elmerülnek, akkor van kész!
Nem a „Zeppelin” litván módra az egyetlen recept, aminek a burgonyapüré az egyik összetevője, Az el nem fogyasztott burgonyapüréből másnap zöldséges, sajtos vagy akár gombás töltelékkel hasonló módon ismét kiváló ételt készíthetünk. Ne feledjük ezt a receptet, és ha tetszett, készítsük el legközelebb is!