Egy anya a következő történetét osztotta meg velünk.
Olvastam már sok történetet az élet dolgairól ezért úgy döntöttem, hogy én is megosztom veletek az enyémet.
Néhány éve nyugdíjas vagyok, nincsenek unokáim, tulajdonképen van kettő, de nem láttam őket soha, mert a lányom 23 éves kora óta nem beszél velem. És tudjátok, hogy mi ennek az oka? Nekem nem tetszett a férje első perctől, nem akartam, hogy férjhez menjen hozzá, de ők csak összeházasodtak. Én nem mentem el az esküvőjükre és nem engedtem a fiamat se, hogy részt vegyen az esküvőn, azóta nem beszélünk egymással.
A lányom egy másik városban él, a barátnőmmel tartja a kapcsolatot, ő a lányom keresztanyja. Néha érdeklődik felőlem, de soha nem mondta, hogy találkozni akar velem.
Nagyon szeretem a lányomat, még akkor is, ha nem tartjuk a kapcsolatot, ő most 43 éves.
Van egy fiam is, ő egy örök vesztes. A fiam 40 éves és kétszer volt nős, nekem egyik menyem sem tetszett. Anna volt az első felesége, az egyetemen ismerkedtek meg. Anna naív és makacs volt, két évvel idősebb volt a fiamnál, vidéki talpraesett és kissé szemtelen nő. Nem csináltak lakodalmat, csak megesküdtek és hozzám költöztek. Nem igazán egyeztünk, ezért a fiam és a menyem elköltözött.
A fiatalokat kellett volna támogassam, segítsem, nem kellett volna beleszóljak az életükbe, de nem tudtam visszafogni magam.
Megkeserítettem a fiam és a menyem életét, a menyem egy idő után már nem bírta tovább és elvált. A fiam ismét hazaköltözött hozzám.
Három évvel később a fiam megismerkedett a munkahelyén egy nagyon kedves lánnyal, Ágival. Ez a lány családcentrikus volt, jó háziasszony és nagyon vallásos. Ezt azután tudtam meg miután megesküdtek, ezért ellene voltam. Nem tudtam elviselni azt, hogy a fiam egy úgymond „apácát” vett feleségül, sikerült elválasztanom őket egymástól.
A fiam 33 évesen ismét hazaköltözött, egyetemet végzett, jól fizető állása volt és 2 sikertelen házassága.
Egy napon a fiam úgy döntött, hogy el akar végezni még egy egyetemet, nagyon örültem neki. Az egyetemen találkozott Klárával, ennek is nagyon örültem, addig ameddig meg nem tudtam, hogy ez a lány árva.
Hosszú évekig egy üzemben dolgoztam, sikerült félretennem egy kis pénzt, nem akartam egy árva lányt eltartani, de beleegyeztem abba, hogy a fiammal együtt éljen. Amikor a fiam betöltötte a 38 évet, azt mondtam neki, hogy ideje lenne családot alapítania, eljött az ideje, hogy találjon egy olyan lányt magának aki nem szegény.
Egy héttel később a fiam ismét hazatért, elmondta, hogy felmondott a munkahelyén, búcsút int annak az életnek amelyet eddig élt és új életet kezd. Kezdett is, de nem egy jó életet…
Az én hibám, tudom, a fiam minden nap az arcomba mondja, hogy ő egy vesztes, sajnos igaza van, az én hibám, hogy elromlott az élete.
Anna, az első felesége ismét férjhez ment, van két és családja. Ezt a dolgot egy közös ismerősünktől tudtam meg.
Ági a fiam második felesége is férjhez ment, van egy gyereke, dolgozik és a templom kórusában énekel. Beszél velem, de csak nagyon kimérten, sajnos igaza van.
Elmentem a fiam harmadik volt párjához, bocsánatot kértem tőle, próbáltam meggyőzni arról, hogy visszatérjen a fiamhoz, de nem egyezett bele. Azt mondta, hogy van egy új kapcsolata és nemsokára férjhez megy.
Nyugdíjas vagyok, az unokáimmal kellene töltsem az időm, mesét kellene olvassak nekik, de én két éve csak ugyanazt hallom: „Anyám fogadd el a boldogtalanságod, mert a boldogságot letapostad!”
Este amikor a fiam elalszik jól kisírom magam. Miért? Azért mert a szülők nem kell beleszóljanak a gyerekeik életébe.
Ha egy gyerek megtalálta élete párját, akkor a szülők békén kellene hagyják, nem kellene beleszóljanak az életébe. A szülők feladata az, hogy segítsék a gyerekeiket egy jó tanáccsal, egy jó szóval.
Szomorú, hogy egyes anyák túl későn értik meg ezt a dolgot.
