Mióta összeházasodtunk, anyósom folyamatosan csak kritizált, mindenbe beleszólt. Mikor a férjemnek megemlítettem, hogy ezt nem tűröm tovább, csak annyit mondott, hogy mégis az édesanyja, legyek vele türelmes.
Hetente többször meglátogatott minket anyósom, ilyenkor mindig nálunk töltött 1 – 2 órát. Ez idő alatt mindenbe belekötött, amibe csak lehetett. A leves sótlan, a hús nincs elég puhára sütve, a meggyes süteménybe több gyümölcs kell. Nem tudtam olyat csinálni, ami jó lett volna neki.
A férjem ha ezt hallotta, mindig csendben elvonult, mint aki tudomást sem vesz az egészről. Mikor már meguntam ezt a helyzetet, nem jártam hozzájuk. A családi ebédek alól mindig kibúvót kerestem, a férjem ment egyedül. Ekkor azért volt megsértődve, hogy miért nem kísérem el a férjem.
Hónapokig alig találkoztunk, majd megtudta, hogy nemsokára megérkezik az első unokája. Ekkor mintha kicserélték volna. Nem volt többé egyetlen rossz szava sem hozzám. Nem tudom, mi változott meg benne. Mióta megszületett az első gyermekünk sokszor meglátogat minket, de mindig kedves és segítőkész. Nagyon szereti az unokáját és úgy érzem már engem is elfogadott.
