Ha még egy hajszálat találok a kanapén, elválok

Soha nem hittem volna, hogy ilyesmi megtörténhet velem, a férjem nagyon ideges volt majd kiabálni kezdett velem.

Általában kiegyensúlyozott személy, soha nem káromkodik a jelenlétemben, de most… Két hónapja vagyunk házasok, de a kapcsolatunk már több mint 3 éves.

A férjem mindig nagyon figyelmes volt, soha nem sértett meg egészen tegnapig. Mindig tetszett neki a hosszú hajam, egyszerűen nem értem miért lett annyira mérges amikor néhány hajszálat talált a kanapén.

Kiabálni kezdett velem és azt mondta, hogy rendetlen vagyok, nem rakok rendet magam után. Szemrehányóan azt mondta, hogy egész nap nem csinálok semmit, miközben ő rengeteget dolgozik.

– Ha még egyszer hajszálat találok a kanapén, elválok mondta ő.

Nem találok szavakat, szeretem őt, vele akarom leélni az életem. Már azt is elképzeltem milyenek lesznek az idős napjaink együtt, ő pedig válással fenyeget néhány hajszál miatt. Nagyon sokat sírtam, most sírok először miatta.

2 hónap házasság után így beszél velem, akkor később mire számíthatok?Azóta nem beszél velem, én pedig félek kezdeményezni a beszélgetést, mindamellett, hogy nem tartom normális dolognak azt, hogy félek a saját férjemmel beszélgetni.

Már meg sem merem szárítani a hajamat, nehogy véletlenül lehulljon egy hajszál. Azóta ahányszor belépek a házba mindig attól rettegek, nehogy egy bőröndöt találjak az ajtó mellett.