Bár a keleti országrész jellemzően nem a helyi munkalehetőségek széles kínálatáról híresült el, mára már sokkal pozitívabb az összkép, mint akár néhány évvel ezelőtt. Az északkeleti régió vármegyéinek városaiban ugyanis egyre több és egyre színesebb álláshely kínálkozik.
Megosztott országrészek
Hazánk gazdaságára érdemes egy nagy egészként tekinteni, hiszen mindenhol azok a területek kerülnek erősítésre és fejlesztésre, mely az adott régióban hagyományosan jelen van, vagy pedig az újkori tendenciák okán érdemes velük foglalkozni. Így tehát például az Alföldön továbbra is jelentős szerep jut a mezőgazdaságnak, a határmenti Dunántúli városokban erős ipar alakult ki, míg a főváros lényegében minden területen szép eredményeket képes felmutatni. Az összkép mégis egyenetlen.
A gazdasági jólét egyik fokmérője, hogy egy adott ország majdnem minden területén ugyanazokkal a lehetőségekkel találkozhatunk, vagy legalábbis nincs túl nagy szakadék az egyes régiók között. Ez azonban sokáig nem volt elmondható a keleti, északkeleti régiókról, melyek az országos összevetésekben rendre a lista aljára fértek csak be, többek között az elérhető munkalehetőségek szempontjából is.
Ebben a cipőben járt Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye is, amely Miskolc személyében lényegében csak egy jelentősebb várossal rendelkezik. A valaha virágzó iparnak maradtak ugyan nyomai a régióban, de a hangsúlyok már régen áthelyeződtek. Az utóbbi évek fejlesztései és Miskolc gazdasági pozíciójának erősödése azonban a munkahelyek megszaporodását is magával hozta. Így mára sok állás Miskolc Profession kínálatában is megtalálható.
Felzárkózó gazdaság
Miskolc gazdasági felzárkózásában természetesen nagy szerepe van az ipar megerősödésének és a különböző hazai, illetve nemzetközi vállalatok régióba érkezésének. A korábbi kedvezőtlen tendenciák már a 2000-es évek elejétől elkezdtek megfordulni, mely során nőtt a szolgáltató szektor jelentősége és megjelentek a már említett multicégek az ipari és kereskedelmi szektorba egyaránt. Sok állás Miskolc városában ma is ezekhez a szereplőkhöz köthető.
A statisztikai adatokra pillantva valóban jelentős változás észlelhető a munkanélküliek számában, hiszen míg a munkaképes lakosságra vetítve 2010-ben a mutató még több, mint 11%-on állt, addig ez mára 5% alá esett vissza. Papíron ez csak néhány százalék, ám a valóságban ez ezres nagyságrendű új foglalkoztatottnak felel meg. Egy állás Miskolc valamelyik cégénél tehát ma már valóban kelendő árucikk.
Ez a fajta fejlődés szerencsére a régió más területein is megfigyelhető, hiszen a tágabb környezetben található Nyíregyháza vagy Debrecen és környéke is erős gazdasági fejlődést mutat. Ez pedig természetesen nem csak a helyi, de a környékbeli lakosság lehetőségeire is hatással van. Míg például egy kedvező állás Berettyóújfalu Profession kínálatában nehezebben fellelhető, a szomszédos Debrecen már rengeteg lehetőséget kínál. Hasonló a helyzet Miskolc esetében is.
Tudatos készülés a jövőre
Miskolc városában természetesen szeretnék megtartani a jelenlegi lendületet, így tudatosan állnak a jövőhöz is. A városban működő egyetemen zajló műszaki képzés országos szinten is kiemelkedő, a munkaerőpiacra kikerülő hallgatók naprakész gyakorlati és elméleti tudással felvértezve vághatnak bele a mérnöki munkába. A helyi ipari szereplőkkel kötött megállapodásnak köszönhetően a duális képzések még jobb lehetőséget jelentenek a hallgatók számára, hogy tapasztalatot szerezzenek.
Az ilyen és ehhez hasonló megoldások egyrészt támogatják a szakképzett munkaerő kitermelését, másrészt azok helyben tartását is szorgalmazzák. Egy mérnöki állás Miskolc valamelyik vállalatánál nem csak regionális, de országos szinten is jó lehetőségnek számít, így egyre többen döntenek úgy, hogy a képzés után is a városban folytatják életüket. Ez a tendencia pedig természetesen a város és a térség további fejlődését segíti.
A fentiekből is kitűnik az, hogy a korábban meglehetősen éles különbség a Tiszántúl és a Dunántúl között mára már finomodni látszik. Bizonyos adottságok okán a két térség persze sosem lehet képes versenyre kelni egymással, de az a fajta felzárkózás, amit Miskolc és környéke is produkált, mindenképpen jó példát mutat a többi vidéki városnak is. Egy állás Miskolc városában ma már nem csupán egy ritkán adódó lehetőség, hanem egy élhető és megbecsült opció a szakmai fejlődésre.