Azon az estén a lányommal mind a ketten sírtunk. 30 éve voltam férjnél, a férjem úgy gondolta, hogy én csak egy üzenetet érdemlek. A lányom nemrég hazaköltözött, mert néhány hónapja szakítottak a kedvesével. Az üzenet után két órával a volt férjem jött és összeszedte a dolgait.
Hazajött, fogta a dolgait majd nyugodtan elment. Sokat sírtunk, de aztán eldöntöttük, hogy megpróbáljuk elfelejteni őket, minden olyan dologtól megszabadultunk ami rájuk emlékeztetett.
Mind a ketten elkezdtünk teljes életet élni, minden este együtt tévéztünk, rég nem volt részünk ilyen csendben. Örökbe fogadtunk egy cicát amit már rég szerettem volna, de a férjem nem engedte mert azt mondta, hogy allergiás rá.
Elváltunk, a férjem úgy döntött, hogy az enyém marad a lakás az övé az autó. A férjem azzal dicsekedett, hogy 3 évvel idősebb a barátnője mint a lánya. Én 51 éves vagyok, a lányom 26. Én már nem akarom újrakezdeni az életem, de a lányom még fiatal ő meg kell tegye ezt a lépést.
Hat hónap telt el a különválás óta, közben én nagyon megváltoztam, sportolni jártam és frizurát változtattam, egy napon azonban a volt férjem állt az ajtóm előtt.
A barátnőjének már nem volt szüksége rá, én pedig nem engedtem be őt. A lányom is mellettem állt, ő sem akarta látni az apját. Az anyám és anyósom azt mondták, hogy tévedek, vissza kell fogadnom őt mert, ha nem akkor ismét elmegy. Anyósom győzködött, hogy ne tegyem ezt a fiával. 30 év házasságot nem lehet csak így eldobni.
Miért is lenne nekem szükségem egy olyan férjre aki akkor jön és akkor megy el amikor akar? A kollégáim is azt mondják, hogy jó, hogy visszatért hozzám, de én már nem akarok egy ilyen emberrel élni.
Jogom van hozzá, hogy úgy éljek, ahogy akarok, már nem számíthatok rá idegenek vagyunk egymás számára. A férjem nem akarta elhinni, hogy nem fogadom vissza őt, biztos volt benne, hogy megbocsátok neki. Amikor elhagyott akkor egy üzenetben közölte velem majd 60 éves létére, hogy beleszeretett egy másik nőbe. Nem tudok megbocsátani neki.
