A 7 legnyomasztóbb magyar tulajdonság

Találtunk egy nagyon érdekes cikket. Egy hetes listát arról, hogy melyek azok a már-már hungarikumnak betudható negatív magyar tulajdonságok, amelyek leginkább jellemzőek ránk.
Vajon tényleg ennyire szürkék és rosszindulatúak lennénk?

Irigység

A szomszéd tehene mindig zöldebb, akinek pedig egy kicsivel többje van, az biztosan sötét ármányoknak köszönhetően vitte többre. Még véletlenül sem azért, mert 6 évet végigszopott az egyetemen, mialatt én fociztam meg a tévé előtt fetrengtem. Nem azért, mert most is hajnaltól estig dolgozik, hogy jobb legyen a családjának. Nosza gyűlöljük, aki ambiciózus, aki művelt, aki szorgalmas, ahelyett hogy eltanulnánk tőle azt, amit érdemes. Persze már az irodalmi zseni Karinthy megírta: másképp beszél az, aki fent van a tömött villamoson és másképp az, aki fel akar szállni a tömött villamosra.

Kisstílűség

A pitiáner rosszindulat zsigerekig átszövi a társadalmat. Az ország, ahol az étterem nem ad egy pohár csapvizet ingyen a vendégnek, hadd vegye a hülye a kisüveges Naturaquát négyszázért. Ahol az emberek kéjjel játszanak önkéntes rendőrt, önkéntes BKV-ellenőrt meg önkéntes besúgót, elvégre minél rosszabb a másiknak, annál jobb nekem. Beteg lelkű, gyomorbajos spiclik teszik pokollá a tisztességes emberek életét: a HírTV civil tüntetőt vegzál a munkahelyén és ellenzéki újságíróktól követel pisimintát.

Megalkuvás

„Á hagyjad, úgysem tudunk mit tenni. Jobb, ha behódolunk.” És tényleg: kiegyezünk mi horthyzmussal, kádárizmussal, orbánizmussal bármikor. Csak csirkefarhát legyen a vasárnapi levesben meg Sárkány sör a Barátok közt mellé. Gyávaságunkkal napról napra mi tartjuk életben a zsarnokságot, miközben próbáljuk elhessegetni a gondolatot, hogy bármiért is felelősek lennénk. Inkább tűrünk és nyelünk, amíg bele nem tébolyodunk a jobbik énünk elárulásába.

Betyár urai így nevelték,
Nem rúg vissza, csak búsan átkoz
S ki egyszer rúgott a magyarba,
Szinte kedvet kap a rúgáshoz. (Ady Endre)

Panaszkultúra

Ha két angol találkozik, az időjárásról kezdenek diskurálni, de ha két magyar, ott három percen belül előkerül minden sérelem a tatárjárásig visszamenően. Hibás a főnök, a beosztott, a kolléga, a politikus (na jó, ő tényleg), a szomszéd meg a pizzafutár. Minket viszont természetesen alanyi jogon megilletne a Munka Érdemrendje, a béke Nobel-díj, a Becsületrend, valamint az ötös lottó fődíja. Akkor lennénk kábé egálban a társadalommal. Ugye?

Képmutatás

Melyik is az az ország, ahol 2 milliós nézettsége volt az exhibicionista adócsaló rapper showjának, amit önbevallásos alapon „senki nem nézett”? Hol üldözik idült alkoholisták kvázi bűnözőként azt, aki elszív egy füves cigit? Hol játsszák az ájtatos műkeresztényt védett állatokra vadászó, asszonyverő tahók? Hol hivatkoznak 15 millió magyarra olyan emberek, akik a meglévő 10 millió jelentős részét is megfojtanák egy kanál vízben?

Szalmaláng-mentalitás

Nagy elánnal ezerszer belefogunk a világ megváltásába, majd szembejönnek az első akadályok és három hét alatt leteszünk életünk álmáról. Bárhová indulunk a magyar ugaron, romokon lépdelünk: nagy reménnyel indult, majd hamvába holt pártok, együttesek, blogok, üzletek, cégek, ötletek romjain. Az északiak sikereire vágyunk, de a déliek lottómentalitásával rendelkezünk. Életvitelszerűen a csodavárásra rendezkedtünk be, emiatt örök csalódásra kárhoztatjuk magunkat.

Polgári öntudat hiánya

A kibányászható kőolaj mellett ebből van a legnagyobb hiány itthon. Fel sem fogjuk, hogy a szavazatainkért kuncsorgó politikusok tulajdonképpen a szolgálatra jelentkező házi cseléd szerepét töltik be. Bekopognak hozzánk, felajánlják szakértelmüket a ház körüli munkák elvégzéséhez, mi pedig kiválasztjuk közülük a legdolgosabbnak kinézőket. Ideiglenesen rájuk bízzuk vagyontárgyainkat, kulcsot adunk nekik a házhoz és fizetést a munkájukért. Micsoda égbekiáltó szerepzavar az, ahol az úr a szolgálóért rajong, issza a szavait, mindent elhisz neki és átszellemült révülettel tapsolja? A cselédnek a hátsó kisszobában a helye és kuss a neve. Nem rajongást és imádatot érdemel, hanem kíméletlen elszámoltatást a használatára bízott eszközökkel és erőforrásokkal.”

Talán, ha kicsit jobban elgondolkodnánk ezeken a tulajdonságokon, ha elismernénk a hibáinkat, akkor talán le tudnánk vetkőzni őket. Mindenesetre érdekes, hogy valóban mennyire negatívak tudunk lenni bizonyos helyzetekben. Tényleg ennyire nyomasztó lenne a magyar nép?

forrás: nyugatiblog.hu


Népszerűsíteni akarom a honlapomat, ezért élek a lehetőséggel és új cikket publikálok itt!