Nagyjából 3 éve mutatta be a fiam a barátnőjét, akkor még nem gondoltam, hogy feleségül is veszi. 28 éves volt, több barátnőjét is megismertük az évek során, de egyiket se vette el.
Első látásra nem volt szimpatikus ez a lány. Alig, hogy megismertük, a fiam közölte, hogy feleségül veszi. Mondtam neki, hogy rossz ötletnek tartom, várnia kellene még egy kicsit. A fiam azonban azt mondta, hogy szereti ezt a lányt és vele képzeli el az életét.
Mikor ez a téma szóba került, mindig azt mondta, hogy nem nekem kell vele élnem, majd ő tudja, a saját dolgát. Az esküvő után összeköltöztek, kivettek egy kétszobás lakást. Eddig se volt szimpatikus a lány, de mióta együtt is élnek, végkép nem tudtam elviselni.
Amikor meglátogattam őket, mindig rendetlenség volt, alig főzött, általában félkész ételeket vásárolnak. Ez a lány nem egy tipikus háziasszony, az én fiam pedig nincs hozzászokva ehhez. Egy családi ebéden szóba került az unoka, ekkor mondta a fiam, hogy gyereket szeretnének.
Szóhoz se jutottam, de ahogy alkalmam volt rá, hogy a fiammal négyszemközt beszéljek, elmondtam neki, hogy ezt jól gondolja át. Ha gyerekük is lesz, már nehezebb lesz a válás. Meg akartam értetni vele, hogy ez a lány nem hozzávaló. A fiam ekkor nagyon mérges lett, felháborodott azon, hogy még most sem fogadom el, hogy ő szereti ezt a lányt, azóta pedig nem hajlandó szóba-állni velem.
Nehéz egy édesanyának elviselni, hogy a gyerek rossz döntést hoz, de már értem, hogy nem szólhatok bele az életébe. Már majdnem 1 év eltelt azóta és még a telefont se veszi fel nekem. A rokonoktól tudom, hogy jól vannak. Próbáltam a menyemmel is beszélni, próbáltam meggyőzni, hogy beszéljen a fiammal, de csak annyit mondott: „Nem gondolhatom komolyan, hogy a sok áskálódás után, majd pont ő fog nekem segíteni.”
Tény, sokszor nem úgy beszéltem róla, ahogyan kellett volna, de a fiamat mégiscsak én neveltem fel, nem hiszem, hogy egy anya azt érdemli, hogy a gyereke ne álljon szóba vele.
