Ma egy olyan férfi történetét ismerhetitek meg akinél már betelt a pohár és nem tudott tovább tűrni.
– A mostohalányom esküvője augusztus 3-ra volt tervezve, az előtte álló hat hónapban ő és az anyja nagyon aktívan készültek az eseményre.
Ameddig tanult, velünk élt, mikor befejezte az iskolát vettem neki egy autót, hogy azzal járjon az egyetemre. A mostohalányom lediplomázott az egyetemen, én fizettem a tanulmányait. Fizettem a szórakozását, az utazásait, a vásárlásait, a számtalan új ruhát és még sorolhatnám. Akkoriban ezt nem is bántam.
Ez idő alatt a biológiai apja semmivel sem segítette, nem is érdekelte, hogy mi van a lányával. Nem igazán tartották a kapcsolatot, az apja figyelembe sem vette. Úgy éreztem, hogy én töltöm be az édesapa szerepét. Az esküvőre 250 személy volt hivatalos, én elkészítettem egy listát amelyen 20 személy volt felírva a meghívottak közé, az én részemről.
Az esküvő összes költségét én álltam, az élettársam és a mostohalányom pedig elfogadták az általam meghívott 20 személyt, megígérték, hogy meghívják őket. Egy szombati napon golfozni mentem az egyik barátommal, majd megkérdeztem tőle, hogy jönnek az esküvőre? Mire ő azt válaszolta, hogy nem kaptak meghívót.
Nagyon komoly vitám lett ebből az élettársammal, mert közben megtudtam, hogy az én meghívottaim közül senki sem kapta meg a meghívott azzal az indokkal, hogy 250 személy túl sok. Nem fér el még 20 ember.
Nagyon mérges lettem, de már semmit sem tudtam tenni. Az élettársam pedig a következőket mondta: „Ha valaki lemondja a meghívást akkor meghívhatsz valakit az ismerőseid közül.” Én úgy érzem, hogy ez egy nagy igazságtalanság.
Tegnap együtt ebédeltünk a jövendőbeli vejemmel és a családjával, jött egy váratlan vendég is, mégpedig a mostohalányom édesapja. A mostohalányom felállt az asztaltól és így szólt:
– Apám eljöhet az esküvőmre, és ő fog az oltár elé kísérni, nem a nevelőapám. A jelenlévők felkiáltva megdicsérték őt ezért a kijelentésért. Én úgy éreztem, hogy soha az életben nem voltam még ennyire megalázva és felidegesítve, szükségem volt egy kis időre, hogy helyrejöjjek.
Amikor egy kicsit helyrejöttem, felálltam és köszöntőt mondtam, nem emlékszem pontosan minden szóra, de a lényeg a következő volt:
– Engem nagyon boldoggá tett az, hogy ennek a családnak a tagja lehettem az elmúlt 10 év folyamán.
– Ebben a pillanatban köszönettel tartozom a menyasszonynak és a vőlegénynek azért, hogy felnyitották a szememet és észrevettem egy nagyon fontos dolgot. A jelenlévő emberek mosolyogtak, én pedig folytattam a beszédet.
– Ők megmutatták nekem, hogy ennek a családnak én semmit sem jelentek. Az emberek arca hirtelen megváltozott.
– Valamikor úgy éreztem, hogy családfő vagyok, vagy keresztszülő, akit mindenki tisztel és a segítségemet kéri, amikor szüksége van rá. Most úgy érzem, hogy csak egy pénzautomata vagyok, aki készpénzt ajánl fel. Arra is rájöttem, hogy én nem hívhatok embereket az esküvőre, ezért lemondok az esküvő anyagi támogatásáról is és átadom ezt az igazi édesapának.
És most üdvözöljük az ifjú párt és kívánjunk nekik sok boldogságot! Ittam egy korty italt a poharamból.
Ez egoizmus volt? Én el kell költsek egy vagyont egy olyan esküvő megszervezésére, amelyre nem hívhatok meg senkit? Csak olyan emberek lehetnek a meghívottak között akikhez nekem semmi közöm? Így hát pontot tettem mindenre, megszakítottam a kapcsolatot az élettársammal és a lányával is. Ma reggel pedig felhívtam az esküvőszervezőt és minden megrendelést érvénytelenítettem és visszakértem az előleget is amit befizettem. Végül vesztettem egy kis pénzt, de a nagy részét vissza tudtam szerezni.
Röviden: Azt akartad, hogy az igazi apád meg legyen hívva, ő kísérjen az oltár elé és ő üljön az asztalfőn? Helyes, akkor az igazi apa állja a költségeket is. Az élettársam és a lánya már nem élnek velem együtt. Elköltöztek a vőlegényhez, próbáltam nyugodt lenni, amikor elvittek egy – egy dolgot ami „az övék volt”. Mos már mindennek vége, el sem hiszem, hogy ilyen naív voltam.
