Konsztyantin Bogomolov stílustanácsadó egy valódi mester a szakmájában. Ő volt az első a 90-es évek elején, aki elkezdett új irányt keresni a kliensek megjelenésének formálásában. Ezért is választotta ezt a hivatást a Szentpétervári Egyetemen, egészen pontosan a Technológia és Tervezés szakot.
1999-ben nyílt meg a „Bogomolov’ Image School” Rigában. Ezen képzési központ hallgatói itt elsajátíthatják azokat a szükséges ismereteket, amelyek segítségével maguk is sikeres stílustanácsadókká válhatnak. Az asszociatív tervezés, a személy megjelenésének pszichológiája, a különféle megjelenésbeli kompozíciók és professzionális stílustervezési technológiák említésekor még messze nem soroltunk fel mindent tárgyat, melyet a jövő stílustanácsadói tanulhatnak itt. És bizton állíthatjuk, hogy az az idő, amit valaki a képzésre fordított, egyáltalán nem elpazarolt idő volt: a legjobb bizonyíték erre a képzési központban diplomát szerzett tanácsadók munkái!
Az úgynevezett „Image Design” program utolsó szakasza az „átalakítás”, melynek során a tanuló feladata a saját ügyfelek új stílusának, arculatának létrehozása. Elmondhatjuk, hogy a hallgatók ezt a feladatot mesteri módon végrehajtották!
Mila, 54 éves, üzletember
Tatjána, 46 éves, vezető beosztású
Natalija, 41 éves, háziasszony
Szvetlána, 37 éves, egyetemi docens
Irina, 42 éves, belsőépítész
Assel, 33 éves, háziasszony
Loreta, 55 éves, bioenergetikus
Jolanta, 53 éves, vállalkozó
Zsanar, 40 éves, rendezvényszervező cég igazgatója
Anna, 34 éves, menedzser
Nagyezsda, 28 éves, menedzser
Vera, 55 éves, egy gyógyszergyár menedzsere
Andina, 62 éves, egy állami intézmény alkalmazottja
Gulnur, 40 éves, kezdő sminkes
Tatjána, 54 éves, háziasszony
Alina, 48 éves, egy élelmiszeripari vállalat alkalmazottja
Natalija, 50 éves, egy szépségszalon igazgatója
Natalija, 40 éves, egészségügyi alkalmazott
Natalija, 39 éves, tanár
Jozefa, 64 éves, nyugdíjas
Larissza, 40 éves, aneszteziológus (Irkutszk)
Irita, 37 éves, egy állami intézmény alkalmazottja
Valentyina, 63 éves, nyugdíjas
Julia, 26 éves, mérnök
Margarita, 33 éves, háziasszony
Alexandra, 27 éves, építész
Anna, 42 éves, egyéni vállalkozó
Ekatyerina, 38 éves, orvos (Moszkva)
Marina, 57 éves, nyugdíjas
Szvetlána, 50 éves, egy autószerviz igazgatója (Riga)