61 éves vagyok, néhány hete már nem dolgozom. Egy kicsit végre élvezhetnénk az életet a férjemmel együtt. Két gyerekünk van, mindketten felnőttek és házasok.
Arra gondoltunk, hogy el kellene adnunk a házat és vidékre költöznénk. Lenne időnk utazgatni, egy kicsit kikapcsolódni. Eddig dolgoztunk és a családdal foglalkoztunk, most járna egy kis pihenés.
Mikor a gyerekek meghallották, hogy el akarjuk adni a házat, teljesen kiborultak. Mi az, hogy vidékre költöznénk? Ki lesz majd az unokákkal? A lányom még azt is a szemünkre vetette, hogy el akarjuk herdálni az örökségüket.
Öregek vagyunk, nekünk már elég egy kisebb ház, a megmaradt pénzből utazni akarunk. Mikor tehettük, mindig az unokákkal voltunk, de most végre egy kis nyugalomra vágyunk. A családot ezután is szívesen látjuk és az unokák is nálunk lehetnek, amikor csak szeretnének.
Vidéki életre vágyunk, kertre, virágokra, kutyára. Ennyi munka után nekünk is jár a boldogság. A lányom reakciója nagyon meglepett, nem gondoltam, hogy még életünkben az örökség miatt lesz vitánk. Nem tudom, miért lettek ilyenek a gyerekeink.
