Amikor gyermek érkezik a családba, még hónapokig nincs szüksége cipőre, mégis sokszor kap ilyen cukiságot ajándékba a rokonoktól. Ezzel nincs semmi baj, ám jól jegyezzük meg, hogy amikor a baba járni kezd, már nem a cipő kinézete, hanem a kialakítása válik fontossá. Mindig figyeljünk rá, hogy milyen cipőt hord a gyerek.
Mikortól hordjon cipőt a gyerek?
Egy gyerek cipő természetesen mindig aranyos, cuki, hiszen olyan apró, hogy az meglágyítja a szülő, nagyszülő szívét. Ez azonban nem lehet elsődleges szempont, sokkal inkább azt kell szem előtt tartani, hogy a gyermekre adott cipő egészséges tartást, stabilitást adjon a csöppségnek. Ezért fontos megjegyezni, hogy kitaposott, használt gyerek cipőt semmiképpen ne vegyünk, amit ugyanis az egyik gyerek már a saját lábához alakított, az biztosan nem lesz tökéletes egy másiknak. A gyerek cipő mindig legyen új, persze tudjuk, hogy erre nem minden családban van lehetőség. A CCC kínálatában azonban elérhető áron találni minőségi megoldásokat, amelyekben biztosított a gyermek egészséges fejlődése.
Amikor a baba elindul, nem kell egyből cipőt erőltetni a lábára, tény ugyanis, hogy mezítláb sokkal jobban fejlődnek a képességei. Népszerűek a csúszásgátlós zoknik, amelyek házon belül tökéletesek, hiszen úgy adnak stabilitást a járásban, hogy nem korlátozzák a lábujjak mozgását. Körülbelül egyéves korban indul el teljes lendületével a kicsi, ilyenkor már meg sem lehet állítani. Minél többet mozog, annál jobb, ehhez azonban az kell, hogy megfelelő méretű és kialakítású cipőt viseljen. Igen, fontos megjegyezni, hogy egy gyerek cipő esetében a méret az egyik legfontosabb adat – se túl nagy, se kicsi nem lehet. A kicsi szorítja majd a gyermek lábát, amit mindenképpen el kell kerülni, a túl nagy cipőben pedig bizonytalanul jár, azaz nem fejlődik rendesen.
Mire figyeljünk a választásnál?
A választásnál több szempontot is figyelembe kell venni. Semmiképpen ne az árat nézzük, hiszen az nincs összefüggésben a cipő minőségével. Drágán is találni silány megoldást, ahogyan barátságos áron is belefuthatunk kiváló kialakítású termékekbe. A márka sem fontos, sőt a kicsit számára teljesen mindegy, milyen brand virít a lábán. A szülőnek persze lehet, hogy ez számít, ezzel semmi baj nincs, de ne ez szerepeljen az első helyen a választásnál, hanem a megfelelő kialakítás.
A jó gyerek cipő kérge erős, ez támasztja meg ugyanis a sarkat minden lehetséges szögből, ami a járástanulásnál kiemelkedően fontos. Ha lehet, válasszuk a bőrből készült megoldásokat, ezek ugyanis nem csak tartósak, de jól is szellőznek, így nem izzad majd beléjük a kicsi lába. A merev talpú cipőket sem ajánlja a többség, szintén azért, mert korlátozza a láb mozgását. A vásárlásnál érdemes megnézni, mennyire hajlik az adott cipő talpa, míg online vevőként nézzünk utána minden visszajelzésnek, ügyfélvéleménynek, tájékozódjuk alaposan. A betétes cipő használata csak akkor javasolt, ha valamilyen rendellenességet, problémát kell vele kezelni, erre szolgálnak a kifelé döntött, szakszóval élve szupinált cipők is. Ha ilyenre van szükség, semmiképp se önhatalmúan döntsön erről egy szülő, mutassa meg gyermekét egy szakembernek, hogy megtalálják a legjobb megoldást.