Egy reggel csörgött Anna telefonja, az anyósa hívta őt, nagyon jó viszonyban voltak egymással, de miután Anna megszülte az első gyereket az anyósa egy kissé túl sok volt a fiatal pár életében.
– Anna , komoly beszédem van veled, mondta az anyósa.
– Persze, meghallgatlak – mondta Anna kissé morcosan.
– Mondd csak miért küldted át Tamást a másik szobába aludni? – kérdezte Anna anyósa.
– Nem küldtem át, kezdte magyarázni Anna, megkértem, hogy menjen át a másik szobába aludni, mert a gyerek szinte egész éjjel sír, ő pedig nem tud pihenni, másnap pedig munkába kell mennie.
– Stop, várj csak egy kicsit, mondta Anna anyósa, te tényleg nem érted, hogy ez az első lépés a váláshoz? Ma kitetted őt a hálószobából, holnap nem lesz rá időd, majd nemsokára egy másik nő lesz mellette, akinek van ideje rá. Te pedig egyedül fogsz maradni a gyerekkel. Erre nem gondoltál?
Anna hirtelen nagyon mérges lett, de próbálta türtőztetni magát.
– Azt hiszem eltúlzod a dolgokat – válaszolta Anna az anyósának, a gyerek nőni fog egy kicsit és Tamás visszajön a hálószobába. Ez csak átmeneti megoldás.
– Jól van drágám, te döntesz mondta az anyósa, én viszont nem távolítanám el a férjemet magam mellől. Ezekkel a szavakkal az anyós befejezte a beszélgetést, letette a telefont, Anna pedig gondolkodni kezdett. Nem tudta eldönteni mit csináljon, fogadja meg az anyósa tanácsát vagy sem.
Semmi rosszat nem talált abban, hogy a férje külön aludt, de mi van akkor, ha az anyósának mégis igaza van? Kevés gondolkodás után Anna úgy döntött, hogy Tamás hétközben a másik szobában alszik, hétvégén pedig vele együtt a hálószobában. Ez volt Anna döntése.
Mit gondolsz ez lenne a jó megoldás? Vagy a férj is el kell viselje azokat a nehézségeket ami a gyerekneveléssel együtt jár?
