Akinek volt, van kisgyereke, mind fel tud idézni olyan napot, időszakot, amikor úgy érezte, úgy érzi, nem ura a helyzetnek, viszi az ár, jó, ha a gyereke túléli az anyja alkalmatlanságát. Ilyenkor jönnek a rémálmok, azok, amelyben elveszítjük gyerekünket, vagy amelyben mi veszünk el és nem találunk vissza, vagy…
/Csak már itt szólok: ha lusta vagy olvasni, a verset a végén akkor se hagyd ki!!/
Érzékeny időszakok
A szeptember különösen érzékeny időszak ’anyáéknál’: megy a gyerek; nem, a miénk még nem, de másoké igen; ha igen, akkor egy rakás készülnivaló, vásárolnivaló; beilleszkedés, reggeli kapkodás, elkésés; hovategyemaddigamásikat stb. stb.
Aztán – hiába nyugtatnak mások, a család, hogy nincs velünk baj, majd kiegyenesedik minden – meglátunk egy másik anyukát, aki nem 1-2 gyerekkel küzd hozzánk hasonlóan, hanem ennek többszörösével. És azt látjuk, hogy mintha nálunk jobban, nyugodtabban csinálná. Na, ettől még inkább kiborulunk, elönt a totális alkalmatlanság érzése. Hiába volt netán korábban valami felelős munkánk, el sem tudjuk képzelni, hogy valaha azt még folytatni tudjuk, hogy velünk ott még szóba állnak, hogy képesek leszünk még egyszer levezetni egy órát, egy tárgyalást, egy vidéki utat…
Szóval, a spirál be tud indulni rendesen.
De nem vagyunk egyedül!
Elképesztő nagy szerepe van a családnak, a barátoknak, csak nyugodtan vegyük igénybe a felajánlásokat, ne fogjuk vissza magunkat! Fontos, hogy hagyjunk magunknak értékes, saját időt, ha ez eleinte csupán néhány perc a fürdőszobában, vagy egy nyugodt kávézás, teázás, miközben valaki más felügyeli a felügyelendőket. Sőt, hogy el merjük engedni a kontrollt! Van, hogy a gyerek alszik, mi mégsem engedjük meg magunknak a pihenést, mert mindent tökéletesen akarunk csinálni. Nagy hiba!! A pihenés mindent visz, ezt jegyezzétek meg! Különösen bébik mellett.
És ha ezen túl vagyunk?
Ha pedig már túl vagyunk ezen a stádiumon és felcseperedtek a lurkók, netán napközben valamilyen közösségben töltik idejük jó részét, akkor lassan itt az ideje annak, hogy mi is újra aktivizáljuk magunkat.
Na, ez megint egy jó kihívás! Hisz semmi sem olyan már, mint azelőtt. Nem fogunk tudni soha olyan teljes gőzzel, teljes energiával dolgozni, mint korábban. Bárki bármit is mond… Megcsörren a telefon, hív a gyerek, a tanító néni, a férj, a nagymama, van valami probléma, mégsem tud ő menni, felment a láza, megverte a padtársát, világgá akart menni, … ezer példa és lehetőség.
Ezekre számítva, ezekkel számolva mit tegyünk? Mit tehetünk?
Milyen lehetőségeink vannak egyáltalán?
- visszamenjünk a régibe? egyáltalán, visszamehetünk? számítanak ránk? vállalható?
- keressünk valami részmunkaidőset, ami mellett odaérünk a gyerekért, nem dolgozzuk agyon magunkat és marad energiánk másra is?
- itt az alkalom, kezdjünk valami saját vállalkozásba, valósítsuk meg egy régi, dédelgetett álmunkat? (persze ennek más feltétele is van, pl., hogy találunk-e hozzá ’szponzort’, befektetőt, kézenfekvő esetben mondjuk a férj, társ személyében)
- ha már úgyis…, akkor szüljünk kistesót, jobb, ha egymáshoz közeli korúak, együtt nőnek fel, bonyolítsuk le ezt a projectet koncentráltan?
- vagy beszéljük át mindezt valakivel, aki segít megoldani, mert csak zsong a fejünk az egésztől, de nem jutunk egyről a kettőre?
Talán a legnagyobb segítség ebben a témában az, ha a számunkra fontos emberek empatikusan kezelnek minket, segíteni próbálnak, megértenek és türelmesek hozzánk.
Az is fontos, hogy tudatosítsuk magunkban, ezek normális kétségek, normális állapotok, mindez teljesen emberi megnyilvánulás. A legtöbb nő átesik rajta. Piszok nehéz, ugyanakkor életünk legszebb korszaka.
/Néha kóvályogtam a fáradtságtól, kb. nyolc évig alig volt olyan éjszaka, amit rendesen végigaludhattam, mégis nagy nosztalgiával gondolok vissza. Ha meglátom a régi képeket, ha elmegyek egy olyan utcán, ahol babakocsival sokat sétáltunk, valami leírhatatlan érzés tud lenni! Persze velük most épp nem lehet nosztalgiázni, de erre vannak a szomszéd családok, az ismerősök. Amikor a szomszéd háromgyerekes anyuka aggódva kérdezte eleinte, hogy nem vagyunk túl hangosak? – mi pedig üdvözült mosollyal mondtuk, dehogy! – élmény titeket hallgatni, legszívesebben átugranánk néha megdögönyözni valamelyik lurkót (szerencsére meg is tehetjük!)./
Ha pedig valaki nem hinne nekem, egy irodalmi példával bizonyítom, bizony, vannak egészen extrém esetek is, nem kell kétségbeesni! ANYA CSAK EGY VAN!
Patak Gyöngyvér: Anya elhagyott minket
svéd gyermekvers (utánzat)
Anya ma elhagyott minket.
Nem teljesen. Mindenkit csak egy kicsit.
Tegnap délután a kalandvárban Anya elhagyta a telefonját.
Kiesett a zsebéből, és mikor észrevette, már nem volt ott.
Apa hívta, már ki volt kapcsolva.
Valaki zsebrevágta. Anya mérges volt
és szomorú.
Az ikrek ma reggel nem akartak bölcsődébe menni.
Ordítottak, mint akit nyúznak.
Pedig muszáj volt nekik, mert Anya sietett
új telefont venni, meg más dolga is volt.
Munkahelyi.
Úgy kellett őket betuszkolni a kocsiba, utána meg kicibálni.
Visítva kapaszkodtak a gyerekülésbe.
Két bikaerős, kapálózó kétévest nehéz vonszolni
ágyneművel együtt, főleg a bölcsibe,
ha nem akarnak.
Láttam Anyán, hogy rossz neki, de mégis otthagytuk őket,
amikor a bölcsis néninek sikerült őket lehámozni.
Mert Anyának még a kabátot se sikerült őróluk.
Pedig már csorgott mindenkiről a víz.
Anya a kocsiban sírt.
Olle reggel kicsikarta, hogy ne kelljen napközibe mennie.
Anya mondta neki, hogy senki nem lesz otthon délután,
de Olle erősködött, mert utálja a napközit.
Anya hagyott neki kulcsot, végülis már
ötödikes.
Olle hazaérve bátran belépett, de az üres házban
azonnal az inába szállt és félni kezdett.
Átrohant a szomszédba Mösse-hez, aki Anya húga.
De nem voltak otthon, ezért Olle komolyan megijedt,
már sírt.
Lefutott két házzal, Jalmarhoz,
aki a legjobb barátja, de az is zárva volt.
Az utca aljában könnyezve észrevette Sval-ék kocsiját,
akik kedves fiatal színészházaspár, oda iszkiri.
Beengedték.
Üzenetet hagytak Anyának, nagy lapon az előszobában,
hogy Olle hozzájuk menekült, és bezárták az ajtót.
Végül Mösse hozta haza, pont mikor Anya is indult érte.
Olle már nem sírt, de
Anya igen.
Anya négy órakor jött értem, meg Edrikért,
aki most elsős, és élvezi. Az ikrek meg Olle már a kocsiban ültek.
Anya lelkifurdalástól szipogva simogatta a fejüket,
és mondta szálljunk be mi is.
Megyünk haza.
De Mösse szólt, hogy vigyük őket is,
ezért mind beszálltak mellénk:
Mösse, Anne, Kalle, és Eliana, az unokatesók
cuccostól, ami még a mi hétszemélyesünkben is
sok.
Otthon egyből berohantunk, fel az emeletre,
az új tabletemen játszani.
Anya felkiabált, hogy kézmosás, meg uzsonna,
és csendesebben, mert szétesik tőlünk
a ház.
Fél óra múlva csörög az új telefon.
Az iskolából kérdezik, Edrik itt marad éjszakára?
Már az üres folyosón sírt, egyedül.
Anya kalap, kabát, rohant érte.
És sírt, megint.
Este a kádnál mindannyian szorosan megöleltük Anyát,
és mondtuk, hogy nem haragszunk rá,
mert ő is csak ember, még ha anya is, meg nő.
Apa meg is csókolta,
szájon.
Hiszen kiderült, hogy az ikrek csak nekünk hisztiztek.
Amint ottmaradtak, vidáman mentek játszani.
Olle örült, mert egész délután videójátékozott Sval-éknál.
Edrik rajzolt a táblára, széken állva, és bordásfalazott, ami tilos.
Mondhatom…
Csak én maradtam ki a buliból, pedig
egyszer kipróbálnám, milyen elhagyva lenni.
Persze csak röviden, nem úgy mint Gerda,
akinek a mamája egy bácsival Stockholmba költözött,
örökre.
Én átmennék Abel-ékhez, és kikutatnánk a nővére titkos naplóját.
Bebújnánk az ágy alá, hadd keressenek.
És ha meglettem, Anya értem is sírna, mint a záporeső,
mert nem hagyna el minket szándékosan
sohasem ő.
Szóval, ti ne érezzétek magatokat elhagyva és elhagyatva!
Az én-idő egyik módja az olvasás, este egy jó film a párunkkal. Egy jó beszélgetés, netán egy pohár bor kíséretében.
Vagy egy jó program, ahol megoszthatjuk kérdéseinket, agyalásainkat olyanokkal, akik hozzánk hasonló cipőben járnak. Na és ha ez még a megfelelő mederben, célirányosan is zajlik, akkor kész élmény lehet, valóban sokat segíthet!
Az én ajánlatom:
http://kokart.hu/index.php?ide=17
Koskovics Éva
közgazdász, coach
www.kokart.hu
https://www.facebook.com/kokartcoaching/
A szerző további írásai megtalálhatók itt: http://coachco.blog.hu/
