Csoda Istentől! A felfedezés, ami elgondolkodtat! Nézd mi történik az agyban miközben imádkozol!

2

Az ima, a böjt és a jótékonyság a jámborság három alappillére, ahogyan Jézus Krisztus tanította. Az ortodox vallás háromféle imát különböztet meg: a kérő, a hálaadó és a dicsőítő.

A Miatyánk talán a legismertebb ima

A rettenetes Csernobili robbanás folyamán egy nagyon különleges esetet rögzítettek. A reaktor robbanása után a mérőműszerek több tíz kilométeres távolságban halálos dózisú sugárzást mértek. Eközben a három kilométerre lévő Mihály Arkangyal templomban átlagos értékeket mértek.

A csoda kapcsán több kutatást is végeztek, Szentpéterváron is. A Neurofiziológiai intézetben dr. Valeri Slezin  biológiai tudományokban jártas doktor a kutatás eredményeit összegezte: Azt már régóta tudjuk, hogy az ima hatással van az emberi agyra, én a háttérben zajló neurofizikai összefüggéseket akartam megérteni. Tudatos állapotban az agyban leginkább gyors bioelektromos folyamatok zajlanak, amit alvás közben is történik. A gyors szemmozgásos alvás, a REM fázis, ezen kívül van még egy fázis is a lassú hullámú alvás, amit gyors szemmozgás nélküli alvásnak is neveznek. Ahogy van lassú alvás, úgy van lassú ébredés is és ez az ima.

A kísérlethez az egyik kolostor apátjait hívtam meg és EEG vizsgálatot végeztünk rajtuk miközben imádkoztak. Az eredmény lenyűgözött! A kutatás folyamán megfigyelhető volt, hogy az apát teljes tudatállapotában volt, az EEG mégis olyan adatokat mutatott, amelyekből az a következtetés vonható le, hogy az agya ki volt kapcsolva. Ez egy különleges állapot, mielőtt ezt felfedeztük csak három állapotot ismertünk, az ébrenlét, a gyors alvás és a lassú alvás.

Az ima hiánya kiegyensúlyozatlansághoz és betegségekhez is vezethet. A különleges tudatállapot csak ima közben, ima olvasása közben, illetve a csecsemőknél figyelhető meg, nagyjából négy hónapos korig.


Mit főzzek holnap? Recept ötletek tőletek »»»

Képbeküldés iconElkészítetted? Oszd meg a fotód!
FavoriteLoading Kedvenceimhez adom

Még több hasonló cikk:

Hozzászólások, vélemények, gondolatok

Hirdetés

Facebook kapcsolat

Pinterest kapcsolat

Nézd meg Ketkes.com - Legendás finom receptek! profilját a Pinteresten.

Google+ kapcsolat