Ezek a napok változtatják meg az életed augusztusban!

Fotó: pixabay

Az idő meglehetősen rohan, így hamarosan belépünk az idei év 8. hónapjába, augusztusba.  Augusztus 31 napos, nevét Augustus császárról kapta. Különös módon július után szintén 31 napos hónapról beszélünk, ami annak köszönhető, hogy Augustus császár ugyanannyi napot akart, mint amennyi a lulius Ceasarról elnevezett júliusban van.  Augusztust a néphagyomány szerint az újkenyér havának is nevezzük. De ennyit a történelemről és inkább térjünk át arra, hogy mit kell tenned ahhoz, hogy a legtöbbet hozd ki az augusztus hónapból!

A „munkát” már augusztus 1-jén meg kell kezdeni, augusztus 1 ugyanis a forint születésnapja. Emiatt legfőbbképpen az anyagi helyzetünkhöz kaphatunk támogatást. Fontos, hogy minden esetben tisztán lássunk az anyagi helyzetünket illetően. Sokan panaszkodtok, hogy nem igazán jó, szeretnétek rajta javítani, ehhez azonban az kell, hogy a negatív gondolatotokat és a szegénységtudatot megszüntessük.

Ezzel kapcsolatban pedig azt javaslom, hogy vegyél elé egy cetlit, amit tegyél el a pénztálcádba miután ráírtad az alábbiakat : „Mindig van annyi pénzem, amitől az egom és a lelkem jól érzi magát és biztonságban van!”.

A következő fontos dátum augusztus 10-e, amely Szent Lőrinc napja. A legenda szerint a pápa fő diakónusa volt, különösen a szegényekkel és a betegekkel törődött, sok betegséget gyógyított meg csodálatos módon például vakok szeme világát is visszaadta.  Ebből kifolyólag ezen a napon az egészségünk fejlődését javíthatjuk és gyorsíthatjuk fel. Érdemes energetikailag rendbe rakni magunkat, amelyre a legjobb módszer egy óriási séta a természetben, napozás, vízparti séta illetve a megfelelő folyadék-fogyasztás. Emellett, külön erre a napra javasolnám az energetizált víz elkészítését. Vegyél elő egy papírlapot, írd fel rá, hogy tökéletes egészség, tegyél rá egy pohár vizet és másnap reggel fogyaszd el.

Rögtön másnap, azaz augusztus 11-én lesz Újhold, ami már bizonyára sokatoknak ismeretes az energiáiról. Ahogy a mondás tartja, Újhold újat hoz, így ezen a napon kizárólag teremteni szabad. Jó,ha már előre felkészülsz és összeírod, hogy mik azok a dolgok, amelyeket még ebben az évben elszeretnél érni, hiszen ezen a napon garantált segítséget kapsz majd hozzá.

Augusztus 20-a Magyarország születésnapja, így egyértelműen az összetartozás és a haza szeretet kerül előtérbe. Nagyon fontos, hogy ezen a napon kifejezzük a hálánkat és nem csak az országgal kapcsolatban, hanem a saját életünkkel kapcsolatban is. Azaz ne legyünk restek, vegyünk elő egy papírt és írjuk össze mindazokat a dolgokat, amelyekért hálásak vagyunk. Érezzük át az őszinte szeretetet és hálát, hiszen ezek nélkül a dolgok nélkül, most nem tarthatnánk itt, ahol. Akinek pedig van hálája, annak még többet adnak, hogy bőségesen legyen neki bármiből.

Augusztus 26-a pedig Telihold, ahol minden energia és teremtés 100-szoros erővel hat. Továbbra is érdemes az álmainkra és a vágyainkra koncentrálni, azonban én kifejezetten telihold idejére szoktam javasolni a gondolat nagytakarítást és a Ho’oponopono alkalmazását is.

A gondolat nagytakarítás lényege, hogy összeírd minden negatív gondolatod, hitrendszered, amelyet akár a szüleidtől, barátaidtól, médiából. A végére írd oda, hogy szeretettel elengedlek, köszönöm a segítséget az életemhez, majd pedig égesd el a papírt.

A Ho’oponopono pedig a megbocsájtás művészete. Csupán 4 szó, de csodákra képes. Sajnálom! Kérlek bocsáss meg! Köszönöm! Szeretlek! Eme 4 szó ismétlésével feloldhatod magadban a tudatalatti blokkokat, vagy ami ennél is fontosabb, hogy megbocsájthatsz magadnak azokért a helyzetekért, amibe önmagad sodortad és nem annyira tetszett. Mindehhez pedig a telihold 100-szoros energiáját megkapni, tényleg csodálatos pozitív változásokat hozhat.

Kívánom, hogy augusztusban is sikerüljön megvalósítani az álmaid és tovább haladj a siker felé vezető úton!

Life Advisor

További írásaimat a pozitivitás és motiváció forrásáról, inspirációval és működő tanácsokkal lifeadvisor.blog.hu weboldalon olvashatod. Csatlakozz Facebook oldalunkhoz is!

Annak érdekében, hogy ne maradj le semmiről, hogy láthasd a legújabb posztjainkat, idézeteinket, videóinkat…


Népszerűsíteni akarom a honlapomat, ezért élek a lehetőséggel és új cikket publikálok itt!