Megható vers a szeretetről, az elmúlásról. A nagyszülőkkel töltött minden pillanat valódi csoda az unokák számára, ezt ne feledjük el soha!
A nagymamámnál otthon,
Egy domboldal szélén,
Vastag zúzmara hullott,
Az üveg nélküli ablakra.
Fúj a szél, a ház üres,
Nyikorog a szélben a kút.
A falon egy kép amin valaki,
Egy kéz után nyúl.
De a nagymamám nincs itthon,
Már rég a másvilágra költözött,
A kép újra poros,
Reszketnek a szentek a fagyban.
Hozd vissza Istenem a percet,
És add vissza az éveket,
Hogy jöjjön újra a nagymamám,
És törölje le a port róla.
Fűtse be ismét a házat,
Egy földi kályhával,
Töltse meg ismét az asztalt,
Birsalmával és mezei virággal.
Hogy érezzek még fenyő illatot,
Amikor ismét eljön a karácsony,
A hulló hópelyhek között,
A nagyapám a szánkóra tegyen.
A nagymamám pedig,
Az ablakon kitekintsen,
A tűz pedig ropogjon,
Az agyagból készült kék kályhában.
Csak egy pillanatot kérek,
Hogy megcsókoljam a nagymamám kezét,
Mert ő nevelt fel engem,
Most pedig az égben van a szentekkel.
Hamarosan lehull a hó,
Minden fehér lesz,
A nagymamám háza,
Ahol anyám kenyeret és kalácsot sütött.
A megfagyott kép,
A falon lóg a dér ellepte,
Várja az elment nagymamámat,
A kitört ablakon kinézve.
