Sokak számára tűnhet úgy, hogy nagyon könnyű húst és halat sütni. Ehhez elegendő az olajat egy serpenyőben felmelegíteni, és belehelyezni a szeleteket. Valójában ez a folyamat is igényel bizonyos ismereteket.
Miután megtanultam néhány ilyen sütési praktikát, majd azokat a gyakorlatban is alkalmaztam, az ételek mindig omlósra és szaftosra sikerültek, ugyanakkor egy ropogós külső réteget is kaptak a folyamat során.
Hogyan süssük helyesen a halas és húsételeket?
1. Az első szabály, hogy a húst és halat kizárólag finomított olajban süssük. Figyeljünk, hogy az olaj mennyisége ne legyen több, mint a megsütni kívánt étel 8%-a. Fontos, hogy olyan edényt válasszunk a készítéshez, aminek vastag az alja.
2. Hogy a hús jól átsüljön, érdemes azt a sütés megkezdése előtt papírszalvétával, papírtörlővel leszárítani. Tény ugyanis, hogy a felesleges nedvesség gőzt termel a sütés során, ami lassítja a sütés, illetve a pirítás folyamatát.
3. A húsokat közvetlenül a tálalás előtt kell elkészíteni. Nem érdemes mindazonáltal a sütés előtt besózni, mivel így kevésbé marad szaftos. Ehelyett sózzuk meg a sütés befejezése előtti pár percben. Ennek eredményeként ropogós lesz. Ha azt szeretnénk, hogy pirosas legyen, porcukorral szórjuk meg.
4. A helyes panír elkészítésére is fordítsunk figyelmet! Ahhoz, hogy ne legyen fekete, hanem szép aranyszínű, először a húst vagy halat tojásba forgassuk, majd ezután a zsemlemorzsába.
5. A sütés során tilos a húst (halat) gyakran forgatni.
6. Amennyiben öreg, idős állat húsát készítenénk el, érdemes azt egy kissé omlósabbá tenni. Erre tökéletes módszer a marinírozás. Ha nincs időnk, kenjük be a mustárral. Az extra lágyság érdekében a húst egy klopfoló segítségével puhíthatjuk, sőt, citromlevet is csorgathatunk rá.
7. A húsokat és a húspogácsákat csak jól felmelegített serpenyőben szabad sütni. Hogy meggyőződjünk arról, hogy az olaj már kellően meleg, cseppentsünk néhány csepp vizet a serpenyőbe, ha az sisteregve pattog, és szinte azonnal elpárolog, kezdhetjük sütni a húst!
8. Annak érdekében, hogy elkerüljük a hal sütésénél esetlegesen keletkező kellemetlen szagokat, tegyük egy darabka nyers burgonyát is a serpenyőbe.
9. A kisebb húsdarabok sütésénél ne tegyük rá a serpenyőre a fedelét. Ez esetben olajból is sokkal kevesebb szükséges.
10. Hogy a hús még finomabb legyen, sütés előtt pár percig tegyük forrásban lévő vízbe.
11. Ha azt szeretnéd, hogy a húshoz tálalt hagyma étvágygerjesztő, aranysárga színt kapjon, forgasd be lisztbe.
Használjad te is ezeket a nagyszerű kulináris tippeket. Hidd el, ezekkel az apró trükkökkel nemcsak a hús és a hal lesz sokkal-sokkal finomabb, de a család elismerésére is számíthatsz! Jó étvágyat kívánunk!