Nemrégiben történt az eset, Atlantában, az Ikeában. Egy ott dolgozó szólt a rendőröknek, hogy valami nagyon furcsa dolog történik, az emberek nem hagyják el az épületet.
A rendőrségre több hívás is érkezett a vásárlóktól, akik azt állították, nem tudnak kijutni a boltból.
Mikor a rendőrök és a tűzoltók a helyszínre érkeztek, a kijárati ajtón keresztül jutottak be a boltba. Azt látták, hogy a pénztáros a telefonján játszik, mert nincsenek vásárlók a kasszánál. Pár perc alatt eljutottak a szőnyegosztályra, ahol az emberek körbe-körbe jártak, mivel hamis nyílbélyegek voltak a padlón.
„A vásárlók között volt aki elaludt a kiállított kanapén. Akadt olyan is, aki jól viselte a helyzetet, leült egy fotelbe és a telefonján játszott. Az embereket egy kötél segítségével vezették ki a labirintussá vált boltból. Volt aki annyira megijedt, hogy még a nevét sem tudta elmondani a rendőröknek. – magyarázta a tűzoltó” A tettes később önként feladta magát a rendőrségen és bevallotta tettét.