Montágh Imre a csodálatos, a pótolhatatlan! Nagy pedagógus volt! Te emlékszel még rá?

Montágh Imre 1935-ben született. A nemesi család egy nagybánhegyesi kúriában élt. A kis Imre imádott lovagolni, békés, boldog gyermekkorát élte itt. 1944-ben azonban a történelem közbeszólt, zsidó származásuk miatt a család gettóba került Orosházán, később bevagonírozták őket, és az egyik haláltáborba induló vonaton találták magukat. Bécsújhelyig jutottak, itt a szövetségesek bombázásai miatt a vonat nem tudott tovább közlekedni. Az elgyötört utasokat leszállították, halottak összegyűjtésére, és romeltakarításra kényszerítették őket. A 9 éves Montágh Imre is talicskán tolta a halottakat. Ez olyan traumát jelentett a számára, amit soha nem tudott feldolgozni.

A szerencse a család oldalára állt, amikor egy osztrák katonatiszt segítségével a hajnal leple alatt megszöktek. Pár nap bujkálás után a megbeszéltek szerint az osztrák tiszt lakására mentek, végül a férfi segítségével menekültek meg. A II. világháború vége után nemesi származásuk miatt Tarnazsadányba telepítették ki őket. Két és fél évig mezőgazdasági munkát végeztek, borzalmas körülmények között. Budapestre Sztálin halála után tértek vissza. Imre jelentkezett a Színművészetire, de Básti Lajos a főiskolai felvételin némi gondolkodás után eltanácsolta. A sikertelen felvételi után, a gyógypedagógiai főiskolára jelentkezett, ahol hamar kiderült, hogy a tanári pályát neki találták ki. Az átélt borzalmak ellenére mindig mosolygós és empatikus fiatalember a főiskola elvégzése után logopédus lett. Tanított gyermekeket és felnőtteket is, később pedig színészeket oktatott a helyes beszédtechnikára.

Montágh Imre – Déri János: A szónokokról

Eperjes Károlyra is nagy hatással volt, a színész sokszor emlegeti, hogy egy amatőr színjátszócsoportban ismerkedett meg Montágh Imrével, és ennek nagy szerepe volt abban, hogy a színészi pályát választotta.

Rengeteg embert tanított meg a helyes beszédre, artikulációra. Szenvedélyesen szerette a hivatását, elhivatottságát, kedvességét, empátiáját máig emlegetik. Könyveket is írt, és önálló televízióműsora is lett, ahol már viselkedéskultúrát is tanított. Magával ragadó műsorai kicsiket és nagyokat egyaránt a képernyő elé szegezett. Boldog magánéletet élt, feleségével, Nellivel és kisfiával, Balázzsal.

Montágh

84 éve született Montágh Imre, az ország kedvenc beszédpedagógusa, aki emberként és szakemberként is űrt hagyott maga után. S hogy mi tette őt ennyire népszerűvé? A következő másfél percből kiderül.

Közzétette: NAVA – 2019. július 29., hétfő

34 évvel ezelőtt, 1986 nyarán egy tragikus balesetben vesztette életét. A felesége szüleihez indultak látogatóba Kismarosra. Nelli bement a házba, amikor férje észrevette, hogy az előzőleg leparkolt Ladája gurulni kezdett. Montágh Imre az autó elé ugrott, ami egy közel három méteres szakadék felé tartott. Nem tudta megállítani a járművet, a mélybe zuhant, és ráesett az autója. Súlyos sérülésekkel szállították kórházba, de sajnos menthetetlen volt. Augusztus 14.-én, 51 éves korában elhunyt. Sokszor mondogatta, hogy „A magánhangzó a beszéd lelke, a mássalhangzó pedig a teste.” Tanítványainak, követőinek, olvasóinak és tisztelőinek Ő a beszéd lelke…

Kultúra és hangakusztika

Montágh Imre, nyugodj békében!