Szerintem mindenkinek el kellene hagynia azt, aki már nem értékeli a másikat, vagy nem értékeli az adott kapcsolatot. Igaz ez az alkalmazottakra, rokonokra, barátokra, házastársra, partnerekre, ügyfelekre, szállítócégekre stb..
Egy kapcsolat alapja az, hogy felismerjük a másik értékét, és hogy mi az, ami a két fél között történik. Mindaddig, amíg két fél csak előrébb viszi egymást, kölcsönösen törekedni fognak arra, hogy megpróbálják megoldani a konfliktusokat, tisztázni a félreértéseket és javítani a kapcsolatuk minőségét.
Az emberek hajlamosak megszokni bármit. Alkalmazkodóképességünk segít minket abban, hogy elfogadjuk az életkörülményeinket, és általában, hogy létezni tudjunk. De az emberek ezáltal képesek hozzászokni a jóhoz és a rosszhoz is.
A jó általánossá, megszokottá válik, és veszít az értékességéből, emiatt valaki elkezdi leértékelni a másikat és felborítani a kölcsönösség állapotát. „Örülj, hogy velem élhetsz!”, „Légy hálás, hiszen érted dolgozom!”, „Imádkozz Istenhez, hogy én maradjak az ügyfeletek”, és így tovább.
Ha ezek megtörténnek, eljött az ideje változtatni. Ha nem hallgatnak meg! Ha az őszinteség nem vezet a kompromisszum felé. Ha a saját magunk fontosságának és szükségességének elfogultsága kerekedik felül. Ekkor ideje változtatni.
Bármilyen személy helyettesíthető az életben, hacsak nem foggal-körömmel ragaszkodunk a kapcsolat mindenáron történő fenntartásához. Kizárólag a kölcsönös függés képes a másik megtartására és hogy vele legyünk mindenáron.
Ahogy mondják: kettőn áll a vásár, ezért mindkét félnek kölcsönösen tisztelni kell egymást.
