Tatyjana Csernigovszkaja a biológiai tudományok doktora, professzor, az idegtudomány és a pszicholingvisztika, valamint a tudatelmélet területének kutatója. 2017-ben az Orosz Tudományos Akadémia számára ítélte oda az aranyérmet, amit azzal érdemelt ki, hogy előmozdította és kiemelkedő eredményeket ért el a saját tudományos területén.
Ezúttal egy komplett interjút közlünk Tatyjana Csernigovszkajával:
A szerencse a génekkel olyan, mint egy örökölt Steinway zongora. Tökéletes darab, hát persze, de még mindig meg kell tanulnod játszani rajta.
Az agy emlékszik mindenre, amivel valaha is kapcsolatba került, amit valaha is érzett, meg/kipróbált, hallott, megérintett, és így tovább. Az agy nem egy rosta. Semmi sem akad fenn rajta. Ezért, lesarkosítva, nem felejtünk el semmit, csak a legtöbb adat az „Egyéb” mappában található. Ezért ne hallgassunk rossz zenét, ne olvassunk rossz könyveket, ne együnk és igyunk egészségtelen ételeket és italokat, és ezért nem kell rossz emberekkel kommunikálni sem.
Általánosságban elmondható, hogy a kreativitás érdekében szüneteltetni kell a kognitív kontrollt, és nem kell félnünk attól, hogy hibázunk. A hibák előnyünkre válnak. Rendben, de ki fogja megmondani, mi számít hibának?
Sok kreatív ember azt mondja, hogy a felismerések váratlanul jönnek létre, a rutinosnak számító tevékenységek során, amelyeknek nincs semmi köze a megoldandó problémához: amikor TV-t néznek, könyvet olvasnak, például. Ekkor hirtelen létrejön ez a régóta várt dolog! A tudomány története is erről tanúskodik: a felfedezéseket nem lehet megtervezni, kivéve a technikai eredményeket (amelyeket számítógép végezhet el), és az új gondolatok akkor jönnek, amikor egy személy abszolút nem áll készen erre.
Az ilyen felismerések, megvilágosodások előre nem tervezhetőek. Igaz, van egy lényeges kiegészítés: csak a képzett elmékben jönnek létre. Nem véletlen, hogy a periódusos rendszer sem Mengyelejev szakácsnőjének fejéből pattant ki. Mengyelejev hosszú ideje dolgozott már rajta, az agya továbbra is dolgozott, és egyszer csak álmában megformálódott fejében az, amit ma úgy ismerünk, a kémiai elemek periódusos rendszere (vagy más néven: Mengyelejev-táblázat). Ezért azt mondom: „a periódusos rendszer”, mint ötlet, valószínűleg már rettenetesen belefáradt a folyamatos „zaklatásba, és ezért úgy döntött, hogy teljes nagyságában megszületik a tudós fejében.
Az embereknek rossz megközelítésük is van, mert általában úgy vélik, hogy például egy szakács rosszabb, mint egy karmester. Ez nem így van: egy zseniális szakács könnyedén túlszárnyalja a maga területén az összes karmestert, mondom ezt én, mint egy ínyenc. Ezek az összehasonlítások olyanok, mintha a savanyút és négyzet alakút hasonlítanánk össze. A kérdés feltevése is helytelen. Mindenkit a maga helyén kell megítélni.
Ne gondolkodjunk úgy, mint „mindenki más”, avagy a kreatív gyerekek problémái:
A kreatív emberek önmaguktól képesek tanulni, és nagyon korán el is kezdik ezt. Soha nem tekintik rendkívülinek a szokatlan ötleteiket, felfedezéseiket. Ezek számukra a leggyakoribb és legnyilvánvalóbb dolgok. Gyakran nem is értik, hogy mi az, amiért mások valójában érdemesnek tartják őket, ha minden olyan nyilvánvaló. Nyilvánvaló, de csak NEKIK…
Ezek az emberek általában bajban vannak az iskolában is, mert a legtöbbjük okosabb, mint a tanárok. Sokszor azonban nem tudják azt, amit a tanárok tudnak, de ettől még sokkal okosabbak lehetnek náluk. Ezért nagyon nehéz helyzetbe kerülnek, és a társadalom nyomása is rájuk nehezedik.
Volt egy kollégám, egy gyermekgyógyász, ő mesélte el a következő történetet. Egy fiú, egy klasszikus bukdácsoló diák, otthon ülve, hét éves fejjel feltalált egy gőzgépet. És nem csak feltalálta, hanem meg is alkotta.
Képzeld csak el: adott egy napraforgóolajjal fűthető gőzgép, mozog, halad, amelyből fröcsög a forró olaj, mindez a lakásban! Ugyanakkor mindenki bolondnak tartja a fiút.
Miért szükséges olvasni?
Azért, hogy fejlődhessünk, rengeteg nehéz irodalmi művet el kell olvasnunk. A lineáris olvasás fontos, azaz amikor a kezdetektől a végéig elolvasunk valamit. A hipertext, ami arra késztet minket, hogy rákattintsunk, és amit utána „kidob a rendszer”, elolvassuk, gondolatzavarhoz vezet.
Azok az emberek, akik csak az ilyen típusú olvasással nőttek fel, nem képesek teljesen elolvasni a nagy, terjedelmes szövegeket. A tudatuk nem képes erre. Csak arra, hogy valamit innen, majd valamit onnan „összecsipegessenek”. Amikor megkérdezel egy ilyen gyereket, hogy miről szólt ez a történet, akkor nem képes elmondani neked.
A tudósok előrejelzései az olvasás jövőjéről nem éppen optimisták. Előrejelzésük szerint ugyanis a szellemi elit, és a világ lakosságának nagy része között komoly különbség van kialakulóban.
De ha a gyerekek csak képregényeket olvasnak, már ha ezt nevezhetjük olvasásnak, és nem nézésnek, akkor agyuk nemcsak egy olyan összetett irodalom olvasására szolgáló algoritmust lesz képtelenek kidolgozni, amely a tudatot formálja, hanem egy komplex gondolkodási algoritmust sem. Csak arra lesznek képesek, gondolataik „hatótávolsága” csak annyira terjed ki, hogy melyik gombot kell megnyomni, hogy kihozzák a hamburgert.
Az agy nemcsak a gyermekkorban alakítható, fejleszthető, mint azt korábban hitték. Bebizonyított tény: új ideghálókat képes létrehozni egészen életünk legutolsó pillanatáig. Az összes munka, kivéve az unalmas és rutinszerű munkák, az agy hasznára válnak. A legfontosabb dolog az állandóan változó, összetett információk kezelése.
A magas színvonalú oktatás megszerzésének képessége az elit kiváltságságává válhat, amelyet csak a „kiválasztottak” élvezhetnek. Emlékezzünk Umberto Eco-ra, aki „A rózsa neve” című regényben azt javasolta, hogy csak azokat engedjék be a Könyvtárba, akik képesek megérteni a komplex tudást is. Ezért várható, hogy el fognak különülni azok, akik képesek lesznek olvasni a hagyományos értelemben vett, komplex irodalmat, és azok, akik olvassák a jeleket, akik csak klikkelnek, akiknek elég lesz egy klip hosszúságú információhalmaz az internetről. És ez a képzeletbeli olló mind inkább kinyílik.
„Ha a kanapén fekszünk, és fél évig ott fekszünk, akkor nem tudunk felkelni. Ha az agyunkat értelmetlen és bugyuta magazinokkal terheljük, bolondokkal, ostobákkal kommunikálunk, zagyva könnyűzenét hallgatunk, és idétlen, förtelmes minőségű filmeket nézünk, akkor semmi okunk, hogy panaszkodjunk. Az agynak keményen kell dolgoznia. Keményen, ez a kulcsszó. Az agyunkat dolgoztatni kell. Az olyan könyv, amely valakinek talán könnyed olvasmány, de neked nehéz. Egy film, amit nem értesz. Mert ekkor az agy dolgozik, azaz gondolkodik, kritikát vár (amit mi elolvasunk) stb. Vagy példaként említhető az olyan előadás, ahol nem világos, mit akart mondani a rendező. Ebben az esetben az agy elfoglalt lesz, mert keresi az értelmet.
