Nyolc évig éltem együtt a volt férjemmel, ez alatt az idő alatt tőle függtem anyagi téren, ugyanúgy mint sok más hozzám hasonló feleség.
Ez nem az én döntésem volt, amikor megismerkedtünk, akkor ő már dolgozott, én pedig akkor tértem vissza a kollégiumba egy hosszabb szünet után. Sok tervem volt, de azt is tudtam, hogy be kell fejeznem a tanulmányaimat, amikor végeztem mindezzel 32 éves voltam, közben azonban dolgoztam is.
Mivel a férjem és én is már 30 éven felüliek voltunk nagyon szeretünk volna gyereket. Nem gondoltam, hogy emiatt munka nélkül maradok. Amikor megszületett a gyermekünk akkor úgy döntöttünk, hogy otthon maradok vele és csak részmunkaidőben fogok dolgozni. Amikor a gyerek betöltötte a másfél évet, a férjemnek anyagi gondjai adódtak, ezért muszáj volt munkahelyet keresnem.
Ő mindig stresszes volt, én pedig ezt nehezen viseltem. Intelligens nőnek tartom magam s azzal is tisztában vagyok, hogy sokat tudok nyújtani, de csak akkor, ha nekem is van egy esélyem. Ebben az időszakban úgy éreztem, hogy egyedül maradtam, észrevétlen lettem azért mert nem tudok pénzt keresni. Sokat veszekedtünk, a férjem pedig mindig emlékeztetett arra, hogy mindent ő fizet és ez az ő háza. Nem számított az, hogy én tartottam tisztán a házát és én vigyáztam a gyerekünkre, és az sem érdekelte, hogy próbáltam munkát keresni.
Az ő háza volt, úgy tűnt, hogy én csak egy vendég vagyok nála, sokszor megköszöntem neki azt, hogy ilyen sokat dolgozik, de olyan is volt amikor nem voltam hálás mindezért, s nem is szégyelltem magam. Mindig azt éreztem, hogy nem érek semmit, mert nem dolgozom, mintha az anyaság semmit sem számítana. A férjem soha nem mondta nekem amikor hazajött a munkából, hogy köszönőm, azt, hogy rendben tartod a lakásunkat és azt is, hogy a kislányunk ilyen boldog.
Lehet, hogy gondolt mindezekre, de soha nem mondott szép szavakat nekem, soha nem dicsért meg azért, hogy jó anya és jó feleség vagyok. Amikor elváltunk találtam egy jó munkahelyet, nem keresek egy vagyont, de tudom fizetni a költségeket, el tudom tartani magamat és a lányomat. Igen keményen dolgozom, de megkeresem a pénzt amire szükségünk van. Nem vagyok már vendég a saját házamban, egy olyan szülö vagyok akinek jogai vannak és a lánya anyagi jövöjét is biztosítja.
A házasságom ideje alatt érzett tehetetlenség, a válás és az anyagi gondok ráébresztettek arra, hogy ha még egyszer férjhez megyek, akkor a férjem magára kell vigyázzon, nem rám. Soha többet nem akarok egy másik ember pénzére számítani, mert ez ártalmas a magam iránti tisztelet és a nyugalmam szempontjából. Egyedül akarok dönteni és egyedül akarom a pénzt megkeresni.
