Régen még gyermekkoromban élmény volt a parkban, vagy az erdőben sétálni. Öröm volt piknikezni, jókat kirándulni, akkor még nem fogadott ilyen lesújtó látvány. Most bármerre nézek, üres műanyagpalackokat látok. Nem ám csak egyet – kettőt, hanem tucatnyit, a legtöbb parkban, erdőben.
Kedves szemetelő! Ha már idáig elcipelted a teli palackot, leülték piknikezni, majd megittad az ásványvized, áruld már el, miért olyan nehéz azt az üres palackot összenyomni és visszatenni a táskádba?
Értem én, hogy rohanás, meg fáradtság, meg egyébként is más is eldobja, de ahogy nagyanyáink kérdezték anno, ha más kútba ugrik, te is utána ugrasz? Na ugye! Inkább arról a „másról” vegyünk példát, aki felszedi a saját szemetét, elviszi és kulturáltan kidobja. Ja, hogy őt nem látjuk, mert nem hagy maga után nyomot… hát igen, ez lenne az elvárható.
Kedves erődjáró, túrázó, sétáló emberek, ha azt szeretnénk, hogy ne borítsa el a szemét a bolygónkat, akkor szedjük össze legalább magunk után a műanyag palackokat, csokis papírokat, zacskókat, poharakat, mindent ami nem bomlik le a természetben. Különben a gyermekeink, unokáink erdők helyett szemétdombokat találnak azokon a helyeken, ahol mi anno örömmel kirándultunk.
