A feleség soha nem dicsérte a férjét, nem volt hozzá egy kedves szava, válás lett a vége


Kész el akarok válni, mondta egy nap a barátom, aki már régóta házas. Eddig fel se tűnt, hogy nem boldog a házasságuk.

Mindez a barátaimnál történt, ahányszor hozzájuk mentem mindez érződött a családi hangulaton. Dénes szeret főzni de a felesége mindig szemrehányást tett neki az általa készített étel miatt, vagy sós volt az étel vagy égett. Én nem vagyok híve a válásnak főleg akkor, ha gyerekek is vannak a családban. Próbáltam meggyőzni a barátomat arról, hogy beszéljen a feleségével és mondja el neki, hogy miért akar elválni. Elmesélte nekem, hogy a felesége semmivel nem elégedett. Ha besegít a házimunkába, elmondja, hogy azt nem úgy kell, bármit tesz, a felesége mindig lehurrogja, hogy az úgy nem jó. Semmi nem jó, amit csinál, soha nem kap egy jó szót.

Mégis megfogadta a tanácsomat, megbeszélték a dolgot. Egy kis idő elteltével meglátogattam őket ismét, Dénes nagyon finom halat készített. Miközben jóízűen falatoztunk a felesége ismét megsértette őt. Ez a hal túl csipős mondta ő. Akkor Dénes fogta a tányért, földhöz vágta, majd elment. A vége az lett, hogy elváltak. Egy idő után Dénes találkozott egy másik nővel (majd a történet végén róla is beszélni fogok).

A férfiak azt szeretik, ha elfogadják és dicsérik őket, ők ebből a szempontból olyanok mint a gyerekek, amikor dicsérik őket jobbak lesznek és tele lesznek életkedvvel. Ha a szeretett nő csodálja, az motiválja a férfit. Néhány hölgy biztosan szemrehányást tesz majd nekem mondván, hogy az én férjem semmit nem csinál csak a kanapén ül egész nap. Sok férfi tényleg egész nap tétlenkedik, mindez azért lehetséges, mert nem értékelik őket.

Amikor egy férfi abban segít, hogy másik helyre költözteti a bútort, vagy megjavít egy kapcsolót olyankor a feleség értékelje a férje munkáját, így a férj napról napra egyre több mindent fog elvégezni. Ne féljetek megkérni a férjeteket arra, hogy segítsen. Veszekedés helyett próbáljatok meg kedvesen beszélni a férjetekkel.

Hölgyeim, a férjeteket öleljétek meg, dicsérjétek meg az elvégzett munkáért és bátorítsátok őt. Ők akkor boldogok, ha a nők csodálják őket, a családi élet és a rutin fárasztja és mérgessé teszi a férfiakat. A válások fele abból adódik, hogy a feleség nem dicsérte a férjét soha.

Visszatérve a barátomra, ő egy olyan nővel találkozott, aki őszintén értékelte. Dénes pedig egy napon a következő szavakat mondta nekem: „Olyan kevés kell ahhoz, hogy boldogok legyünk.”