Az idő múlásával egyre kimerítőbb az a választás, hogy a legegyszerűbb út mellett döntünk. Ezért, amikor elönt a harag vagy megsértenek, akkor mindig várj néhány másodpercet, mielőtt válaszolsz. Találj egy okot, hogy miért vagy különb másoknál. Találd meg a módját, hogy a konfliktust a szeretettel oldjad meg, mert a gyűlölet csak tovább súlyosbítja a helyzetet.
Természetesen senki sem lehet béketűrő a végtelenségig. Ellenkező esetben ezek a szörnyű emberek büntetlenül továbbra is folytatják azt, amit eddig is tettek: ontják magukból a rosszat. Ezért fontos kijelenteni, hogy a kedvesség nem azt jelenti, hogy megengedhetjük másnak, hogy kihasználjon minket. Ez a mi hozzáállásunk a környezetünkhöz.
Nem tudom biztosan, mikor értettem meg, hogy mit jelent jónak lenni, de mélyen, legbelül tudtam, hogy évekig kihasználtak engem. És megengedtem ezt azoknak az embereknek, akiket tiszta szívemből szerettem. Ezek a dolgok mindig felzaklattak, de nem tudtam, hogyan kell reagálni rájuk, mert úgy éreztem, hogy így kell lennie mindennek.
Mindig lenyűgöztem az embereket a konfliktuskezelési stílusommal, nem belefolyva, nem mutatva gyűlöletet egyik fél iránt sem, és ami a legfőbb: nem szítva tovább a gyűlölködést a felek között. Amennyiben én is a konfliktus részese voltam, egyszerűen nem szálltam vitába, mert tudtam, később „majd rájön, hogy mennyire rosszat tett” vagy „hogy ugyanazt a hozzáállást fogja irányba tanúsítani más ember is”.
Igen, talán. De rájöttem, hogy a maguk igazát szajkózó emberek leggyakrabban nem hallják a saját szavaikat sem, és az ilyen „válasz” csak lehetővé teszi nekik, hogy megvádoljanak azzal, hogy miattam vált problémává valami, én vagyok az oka a gondnak, mert ilyen módon viselkedem a másikkal. Ezért általában megpróbálok valamilyen kommunikációt létrehozni a másik féllel és megbeszélni a problémát. Ha azonban ennek ellenére is teljes visszautasítással találkozom, akkor otthagyom a problémával, ráhagyva azt.
A következőt szeretném mondani: a jó emberek nem „csak úgy” jók. Ez egy koncentrált, jól kigondolt döntés. Ez egy nehéz, fájdalmas és fárasztó választás, de a személy szintjén hatalmas haszonnal jár.
Mivel azért élek, hogy vigyázzak az emberekre, és hogy szeressem őket, nagyon szenvedek, amikor egy kapcsolat felbomlik. Általános szabályként állandóan találkozom azokkal, akiket elutasítottak, elhagytak, vagy azokkal, akiket kihasználtak. Sérültekkel, lelki és sokszor sajnos fizikai értelemben is. De az emberek nem képesek megérteni egy dolgot: nem vagyok hajlandó hagyni, hogy kihasználjanak. Bátor ember vagyok. Tevékenységem szándékos. Én is erős vagyok.
Néha én vagyok az egyetlen, aki megpróbál szeretni valakit. Még akkor is, ha szinte biztos vagyok benne, hogy végül is én járok rosszul, de ennek ellenére kész vagyok megmutatni az embereknek, mi az az igaz szeretet. Általánosságban elmondható, hogy a körülöttem lévők miatt szenvedek, mert maguk sem hiszik el önmagukról, hogy méltóak a szeretetemre. Eltaszítanak maguktól, hogy ismét biztonságban érezzék magukat, de a tisztelet és a szeretet segítségével, akár távolról is, képessé tehetjük az ilyen embereknek, hogy rájöjjenek, hogyan találhatják meg a saját értékeiket.
Ami engem illet, a szeretet nem nevezhető szeretetnek akkor, ha az a mások hozzád való hozzáállásától függ. Tisztelem az embereket, ők méltók a szeretetre és a tiszteletre. És nem számít, mit csináltak, vagy mennyi fájdalmat okoztak nekem.
Ez nem azt jelenti, hogy minden igényüket ki kell elégítenem, vagy mindent meg kell tennem értük. És ez nem jelenti azt sem, hogy életem során el kell viselnem a negatív embereket. Nem, ez azt jelenti csak, hogy szó nélkül hagyom.
A kedvesség, az érettség és a szeretet választása tesz engem azzá, ami vagyok. És az ilyen dolgokat a szenvedés pillanataiban sokkal nehezebb választani, mint pusztán valaki irányába agressziót mutatni, vagy egyszerűen csak „a megfelelő” választ adni.
Ösztönösen megpróbálunk olyan választ adni az embereknek, mint amilyen hozzáállással ők is felénk fordultak. Az emberek számára nehéz megbocsátani és egyszerűen továbblépni. De bármennyire is bonyolultnak látszik, függetlenül attól, hogy milyen szerencsétlennek tűnik a magány, a megbocsátás és a kitérés során egy olyan világ nyílik meg előttünk, amely korábban elérhetetlen volt számunkra.
Hihetetlenül nehéz válaszolni szeretettel a gyűlöletre, a megvetésre és a fájdalomra. De hogyan, milyen módon gyengít ez engem?
Miért gondoljuk sokszor úgy, hogy a veszekedés során a partnerünk bosszúja vagy megaláztatása olyan erő, amely segít jobban érezni magunkat? A konfliktushelyzet negatív fejlődése valamilyen módon bizonyítja-e fölényünket vagy helyes cselekedetünket? Ha valakinek igaza van, akkor ezt nem kell bizonyítania. Valaki eláraszthat minket minden rosszal, de mi tudjuk, kik is vagyunk valójában, és ki az, aki kedves a számunkra.
Mire felnőtteké válunk, szinte kivész belőlünk a kedvesség. A kedvesség nem olyan jellegzetes jellemvonás, amelyet mindössze szórakozásból fejlesztünk magunkban. Ez egy olyan életmód, amelyet minden nap tudatosan kell választanunk, hogy egyáltalán életben maradjon.
A kedvesség frusztrációt, haragot és még belső ürességet is okozhat. De mi mégis ezt választjuk, mert a világnak egyensúlyra van szüksége, és már elég a gyűlölet is így is benne. Azért választjuk a kedvességet, mert ez valóban kitölti a lelkünket. Mert tudjuk, milyen érzés az ellenkezőjét érezni. Azért választjuk a kedvességet, mert szeretjük a kihívásokat.
Minden okom megvan szeretettel viszonyulni az emberekhez, még az elutasítás és a fájdalom ellenére is. És minden okom megvan, hogy kedves legyek, a körülmények ellenére is.
