A sorban álló emberek hirtelen elcsendesedtek! Ilyet kasszánál nagyon ritkán látni…

Illusztráció

Dirk-Oliver Lange író csak egy percre ugrott le a közeli szupermarketba, hogy kávét vásároljon. Azonban, ami ott történt, arra sokáig emlékezni fog. Így ír a Facebook-on a történtekről:

Heute im SupermarktIch wollte nur schnell Kaffee kaufen, da ich es leider versäumt hatte, mir rechtzeitig eine Reserve…

Ma a szupermarketben:

Kávét akartam vásárolni, mert elfelejtettem felírni a legutóbbi vásárláskor. Egy idős asszony állt előttem a sorban a pénztárnál. Jól öltözött volt, de az életkora határozottan meglátszott rajta, főleg az arcán.

A megvásárolni kívánt dolgok alapján egyedül élt: kenyeret, felvágottat, tejet és egy csokoládét tett a szalagra.

„2 euró, 18 cent” – mondta a lány a pénztárnál, miután lehúzta az idős hölgy összes megvásárolni kívánt tételét. Ahelyett, hogy a pénztárcájáért nyúlt volna az idős vásárló a zsebébe nyúlt és ott egy kis ideig matatva apróért kutatott. Miután végül megtalálta azokat, már érezte, hogy a pénztáros és a háta mögötti többi vásárló türelme fokozatosan véget ér. Ezért az idős nő minden apróját habozás nélkül odaadta a pénztárnál ülő lánynak. Az megszámolta és ezt mondta: „50 cent még hiányzik.” – „Ez az összes, amim van” – mondta a nagymama. – „Akkor itt kell hagynia valamit.” A nő, miután egy ideig nézegette, mégis mit hagyjon ott, végül a csokoládé mellett döntött.

Addigra a szívem majdnem megszakadt, és jeleztem a pénztárosnak, hogy kifizetem az idős hölgy vásárlását is. Csendesen odaadtam a lánynak 50 eurót, mutogatva, hogy a visszajárót az idős néninek adja, ne nekem. Hála Istennek, a pénztáros intelligens volt, gyorsan megértett mindent. Miután átadta neki a blokkot, a nagymamához fordulva ezt mondta: „Nagyon szépen köszönöm, mindent rendben.” A hátam mögött álló emberek megdöbbenten, csendben álltak, az is lehet, hogy nyitott szájjal, akár kidülledt szemekkel, nem láttam pontosan. A fontos az volt számomra, hogy ne feszélyezzem a nagymamát, és pénzt adjak neki. Azt akartam, hogy újra érezze, hogy újra megengedheti magának azt, amit, talán, korábban is.

Az idős hölgy megkérdezte: „Maga jó ember, megölelhetem?” – „Örömmel” – válaszoltam. Elvette az ételt, és elindult a kijárathoz, ismét rám mosolygott, és megköszönte. – „Kérhetnék Öntől még egy szívességet?” – kérdeztem tőle. Egy kicsit meglepetten válaszolt, egy kérdéssel: „De hogyan tehetnék én Önnek egy szívességet?” – „Kérem, menjen vissza a szupermarketbe, és vásároljon meg mindent, amit csak szeretne. Így sokkal boldogabbá tehet engem” – mondtam mosolyogva. A nagymama bólintott, és szép napot kívántam neki. Kimentem az utcára, láttam, hogy visszatér a szupermarketbe. Hihetetlen érzés volt.

Miután megcsináltam a szokásos kávémat, egész reggel erre a találkozóra gondoltam. Annyira hálás voltam a sorsnak, hogy aznap le kellett mennem a szupermarketba. Számomra ez az „esemény” valami különleges, kedves, pozitív érzéssel töltött el. Köszönöm, neked, nagymama.

Csodálatos nap volt!

Németországban közel félmillió ember már elolvasta ezt a levelet. Különlegessége abban áll, hogy leírja azt az érzést, amelyet akkor érzünk, amikor valami hihetetlenül jó dolgot csinálunk. Talán ez az, ami minden napunkat boldoggá teheti.

Ha te is egyetértesz az író cselekedetével, oszd meg ezt a történetet a barátaiddal, ismerőseiddel is!


Népszerűsíteni akarom a honlapomat, ezért élek a lehetőséggel és új cikket publikálok itt!