Drezdai „csipkeverőnők”: mi a titka a porcelán figuráknak, amelyeket elegáns ruhákba öltöztetnek?

Vég nélkül lehet csodálni őket. Bárki, aki első ízben lát ilyen figurákat, úgy gondolja, hogy ezeket a mesés csipkéket, amelyeket annyira szívesen megérintenénk, egyszerűen csak a szobrokra húzzák. De a valóságban ez nem így van, a porcelán nagyon törékeny, ezért nem kívánatos őket megérinteni. De ezt elég nehéz elhinni. Szóval hol és hogyan csinálnak ilyen szépséget?

Német „csipkeverőnők”

Ezt a csodálatos porcelánt, amely olyan könnyednek és kecsesnek tűnik, drezdai porcelánnak is nevezik. A XVIII. század elején ebben a városban őrizték a gyártás titkát. Ugyanezen század végén elkezdték a figurák tömeggyártását is. Ezek többnyire balerinák, táncosok, gyönyörű hölgyek, a legszebb csipke ruhákba öltöztetve, továbbá kifinomult gavallérok voltak.

A finom színek – a halvány rózsaszín vagy a kék – tovább erősítették ruháik könnyedségét és légiességét.

Az ilyen szobrok létrehozásának folyamata a következőképpen nézett ki:

A csipkéket egy speciális porcelán masszába mártják, amely bevonatot képez rajtuk. Következő lépésként kialakítják belőlük a ruhákat közvetlenül a szobrokon, végül a szobrocskák bekerülnek a kemencébe. Ebben a textil csipke teljesen elég, és csak a porcelán marad meg.

Kezdetben a csipkék nagyon törékenyek voltak, mivel a kézművesek nem találták meg azt a kellően magas hőmérsékletet, amellyel a szobrok tartósak lehettek, így gyakran egy egyszerű érintésből is eltörtek. Ezért az akkori korból igencsak kevés figura maradt fenn napjainkig.

Később a gyártók megpróbáltak javítani ezen a folyamaton, hogy erősebb csipke jöjjön létre. Mindegyik gyár megpróbálta kidolgozni a maga különleges égetési folyamatát, porcelánmasszáját, hogy a porcelánt tartósabbá tegyék. És ha valakinek sikerült, akkor a titkot a legszigorúbban igyekeztek megőrizni.

Az égési hőmérséklet meghaladta az 1300 fokot.


A csipkés figurák leghíresebb gyártói a sitzendorf-i Volkstedt gyár (1760-ban alapították) és a türingiai Unterweissbach gyár (1882) voltak.

A XIX. század 80-as éveiben Antoine Müller alatt a Volkstedt gyár elkezdte gyártani a híres csipkés figuráit.

A második világháború után Drezda romokban hevert, a Volkstedt gyár is megsemmisült. De a Saar házaspárnak, Oscar és Johanna Saar-nak (Antoine Müller unokahúga) sikerült újjáéleszteniük a híres gyár hagyományait, Írországba költözve megalapították az „Ír Drezda” gyárát, a Limerick megyei Dromkolicherben, hogy exkluzív, kiváló minőségű csipkés porcelánt állítsanak elő, így folytatva a családi hagyományokat.

Az olasz csipkés porcelán

Bár a német „csipke” megérdemelten lett világhírű, Németország nem az egyetlen ország, amely elsajátította a csodálatos csipkés szobrok gyártását. Olaszország nem messze maradt le Németországtól. Nápolyban, 1743-ban alapították a Capodimonte porcelángyárat. Az olasz porcelán könnyen megkülönböztethető a némettől, mert az olaszok szokatlanul meleg színekben pompázó figurái különböznek a „hűvös” germánokétól.

1980-ban kezdte meg működését a Capodimonte hagyományait megöröklő Porcellana Principe vállalkozás. Mára már az olasz mesterek által készített figurák semmiben sem maradnak el a németekéhez képest, sőt, egyesek a világ legjobbjaiként tartják számon őket.

Hihetetlenül szép és finom megjelenésűek ezek a porcelán hölgyek, akik hatalmas szemükkel egyenesen a szívünkbe látnak.


Népszerűsíteni akarom a honlapomat, ezért élek a lehetőséggel és új cikket publikálok itt!