Kiváltságos helyzetben voltam a nyolcvanas években. Jó munkahelyem volt! Szerettem ott dolgozni. Eladó, raktáros, targoncavezető, segédmunkás voltam, de a takarítás, könyvelői munka is a mi dolgunk volt. Ez a munkahely, egy háztartási felszerelésekkel foglalkozó diszkont raktár volt. Magánszemélyek is jártak oda vásárolni, de legfőképp háztartási boltok vásároltak nálunk.
Egyszer egy aranyos idős házaspárra lettem figyelmes, akik már több alkalommal jártak a boltba, de mindig csak apróbb dolgokért jöttek. Úgy, mint, merőkanál, fakanál, kisebb edények. Mivel láttam, hogy nagyon gondolkodnak egy nagyobb fazék mellett, odamentem, hogy megkérdezzem, segíthetek-e valamiben?
A nénike elmondta, hogy sajnos kilyukadt a régi tízliteres fazekuk, de most nagy szükségük lenne rá, mert jönnek a fiáék az unokákkal hétvégén, akik az országhatár mellett laknak. Nagyon ritkán látják egymást, mert a fia le van százalékolva, ők meg már nyolcvan körüliek és nem mernek elindulni ilyen távolságra!
Kérdeztem: mi az akadály?
Hát sajnos ezt nem tudják megvenni, mert nincs ennyi pénzük! Pedig hát az unokák hárman vannak, a fia, menye és ők ketten. Tehát hét személyre kellene főzni, házi tyúkhúslevest, amit az unokái nagyon szeretnek. Volt tíz tyúkjuk, amiket ők nevelgettek, de csak akkor vágnak belőle, ha jönnek a fiáék, mert hát kicsi a nyugdíjuk!
Úgy éreztem, ebben a beszélgetésben minden benne volt, ami az emberi érzelmeket tükrözi. Kérdeztem tőlük, hogy: „és mennyi pénzük van?
”Hát, mondja a bácsi, erre a célra csak olyan 300 forintjuk lett volna, (1 liter benzin akkor kb. 40-50 Ft között mozgott) de ez a fazék, ami a legolcsóbb, ez is 475 Ft. Én meg erre elgondolkoztam. Osztottam, szoroztam magamban és arra gondoltam, ez az összeg nekem a vállalkozóktól, 3-4 napi borravaló.
Fogtam a fazekat, meg egy rá való fedőt és leszámláztam nekik. Mondtam a néninek, használják egészséggel! Ők persze nem akarták elfogadni, de mondtam nekik, hogy (lódítottam!) úgyis van kis pluszunk leltár szerint, ez bőven belefér! A bácsi meg ide akarta adni azt a 300 forintot, amit rászántak, mondván legalább ezt az összeget tegyem el. Én meg mondtam, hogy jó lesz az 300 forint nekik máskorra. A néni megpuszilt és azt mondta:
„az Isten áldja meg a családjával együtt”!
Ezek a szavak nekem azóta is eszembe jutnak, amikor egy idősebb házaspárt látok! Marika néni és Feri bácsi, (így hívták őket) onnantól kezdve, amíg ott dolgoztam, minden második héten jöttek és hol két-három palacsintát, hol egy-két szelet süteményt hoztak nekem. Mivel egyik nagyszülőmet sem ismertem, ők lettek az én nagyszüleim!
Farkas Zoltán: zoleemassage.oldalunk.hu
