Ha szeretnéd jobban megismerni a Rák jegyű embereket, olvasd el róluk ezt a 14 pontot!

A Rák jegy szülöttei izgalmas, összetett személyiséggel rendelkeznek. Az alábbi lista segítségével azonban kicsit jobban megismerheted őket!

1. A Rák a végsőkig védi azokat és azt, ami fontos számára. Soha nem engedné, hogy bántsák szeretteit. Barátnak is kiváló, ő leszn az első, aki segít, ha bajba kerülsz.

2. Nehezen tudnak elengedni bizonyos dolgokat, ragaszkodásuk pedig sokszor hátráltatja őket. Még akkor is képesek kapaszkodni valakibe, vagy valamibe, ha már egyértelműen rossz hatással van rájuk.

3. A Rák jegyű embereknek általában van egy bohém, vad oldaluk, ezt azonban jól leplezik. Kívülről kimértnek, visszahúzódónak látszanak, de ha olyan környezetben vannak, ahol teljesen felszabadultak lehetnek, megmutatják ezt az oldalukat, és azonnal a középpontba kerülnek.

4. A Rákok számára nagyon fontos más emberek véleménye. Sokszor aggódnak azon, vajon mit gondolhatnak róla a többiek. Épp ezért sok időbe telik, míg elhiszik, hogy sikeresen beilleszkedtek egy új közösségbe.

5. Igyekeznek keménynek és racionálisnak mutatkozni, de valójában mélyen érző, kifejezetten romantikus emberek, akik szenvedélyesen képesek szeretni.

6. Szeretnek és tudnak is vitatkozni, azonban a konfliktusokon nehezen lépnek túl, a tüske sokáig bennük marad. Kellemetlen vitapartnerek, addig nem nyugszanak, amíg nem az övék az utolsó szó. Makacsságuk és önfejűségük legendás.

7. A Rákok érzelemvezérelt emberek, hangulatuk gyakran váltakozik. Sokszor nehéz eligazodni rajtuk, olykor ők sem tudják, mit szeretnének valójában.

8. A Rák jegyű emberek igazi megoldóemberek. Reális helyzetértékelésük, praktikus megoldásaik sokak számára irigylésre méltóak.

9. Ritkán kérnek tanácsot, a kéretlen tanácsokat pedig még ritkábban fogadják meg. A Rák a saját feje után megy, nem igazán enged beleszólást az életébe. Elképesztő önfegyelemre képesek, talán az összes csillagjegy közül ők képesek a legjobban kontrollálni magukat.

10. Rendkívül szorgalmasak, szeretnek, és tudnak is teljesíteni. A legnagyobb öröm egy Rák számára az, ha sikerül túlteljesítenie a felé támasztott elvárásokat. Eredményeikre büszkék, sikereiket nem rejtik véka alá. Szeretik a nagy célokat, a komoly kihívásokat, meglehetősen ritkán küzdenek motivációs problémákkal.

11. A Rák énközpontúsága olykor önzőségbe csap át, emiatt gyakran kerülnek konfliktusba másokkal.

12. A Rák nem felejt, és második esélyt sem ad. Ha valaki komolyan megbántja őket, a Rák azonnal megszakítja a kapcsolatot az illetővel. Ez alól csak a családtagok és a legközelebbi barátok jelentenek kivételt.

13. Nem könnyű igazán megszerettetnünk magukat velük, de ha sikerül, akkor egy kedves, hűséges, humoros, mély érzésű ember barátságát/szeretetét nyertük el.

14. Bölcsek, gyakran érettebbek a koruknál, gyorsan és jól látják át a helyzeteket, épp ezért rengetegen fordulnak hozzájuk tanácsért.

Kedves Rák jegyűek, magatokra ismertetek? :)